Diego Simeone: Rendkívül bosszúsak voltunk az érvénytelenített tizenegyes után

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2025.06.04. 18:06
null
Fotó: Getty Images
Az Atlético Madrid vezetőedzője a DAZN-nak adott interjúban két olyan esetet is felidézett, amikor a játékvezetői ítélet a csapatát sújtotta a Bajnokok Ligájában.

A DAZN-nak adott exkluzív interjút Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője, amelyet teljes egészében június 13-án hoznak nyilvánosságra. Néhány részlet azonban már most megjelent a spanyol sportlapokban, ahol két olyan emléket idézett fel az argentin szakvezető, amelyben a játékvezető ítélete az Atléticót sújtotta a városi rivális Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában.

Mint ismert, márciusban, a két csapat BL-nyolcaddöntőjének visszavágóján 1–1 után tizenegyespárbaj következett, és Julián Álvarez hiába érvényesítette a sajátját, Szymon Marciniak dupla érintés miatt érvénytelenítette a gólt. Az Atlético pedig kiesett. Az eset hatalmas vitát generált, olyannyira, hogy a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) kedden bejelentette, hogy megváltoztatta az eddig érvényben lévő szabályt. Mostantól hasonló esetben újra kell rúgni a tizenegyest, ha bebizonyosodik, hogy a lövő játékos véletlenül ért kétszer a labdához.

„Rendkívül bosszúsak voltunk, nem értettük, ami történt – mondta Simeone. – Abban a pillanatban épp sétálgattam, így nem láttam a lövést. Először mondták, hogy bent volt, aztán jelezték, hogy szinte egyből érvénytelenítették. Kérdeztem, mi történt, elmondták, hogy Álvarez kétszer ért a labdába, én pedig tudomásul vettem. De később, a lefújás után visszanéztem az esetet, és nehéz volt szembesülni azzal, hogy valójában nem ért hozzá kétszer a labdához. És ez nem egy sima érvénytelenített tizenegyes volt. Ez a továbbjutásunkba került egy olyan idényben, amikor nagyszerűen teljesítettünk a Bajnokok Ligájában. Ez rendkívül frusztráló. Ez egy olyan eset volt, amely örökre bekerült a futballtörténelembe.”

A beszélgetésben egy másik, sokat emlegetett, számára fájdalmas helyzetet is felidézett. A 2016-os BL-döntőben 1–1 után tizenegyesekkel nyertek a királyiak, de később kiderült, hogy Sergio Ramos 15. percben született gólját les miatt nem szabadott volna megadni. Utólag egyébként a finálé angol játékvezetője, Mark Clattenburg is elismerte, hogy már a szünetben szembesült azzal, hogy rossz ítéletet hozott. Tegyük hozzá, hogy akkor még nem volt VAR, hogy korrigálja az ilyen hibákat.

„Tisztán emlékszem arra a gólra – mondta Simeone. – Pont a partjelző mellett álltam, majdnem ugyanonnan láttam az egészet, mint ő. Én már akkor észleltem, hogy les volt, ő viszont másképp ítélt... Évekkel később a játékvezető elismerte, hogy tévedett, de ezzel már nem sokra megyünk. Ezek a pillanatok már nem jönnek vissza, így csak a düh marad.”

 

Legfrissebb hírek

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
7 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
20 órája

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
20 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:55

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:57

Lisszabonban feltámadt a Sporting, véget ért a Bodö/Glimt nagy BL-menetelése

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 21:28
Ezek is érdekelhetik