Európai Szuperkupa: Guardiola már a klub-vb-re koncentrál

2023.08.17. 08:07
null
Guardiola fogadhatta Mendilibar gratulációját (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, szerda este a Manchester City nyerte meg az európai Szuperkupát: a rendes játékidő 1–1-es döntetlenje után tizenegyesekkel legyőzte a Sevillát. A finálé után a két gárda szakvezetője értékelte a találkozót.

A görögországi Pireuszban rendezett mérkőzés első félidejében a Sevilla szerzett vezetést En-Nesziri fejesével, majd a második játékrészben a City a saját nevelésű Cole Palmer góljával egyenlített – szintén fejjel. Miután a rendes játékidőben nem esett több gól, következett a szétlövés, amelyben az angol csapat bizonyult jobbnak, így fennállása során először nyerte meg a kupát.

„A múltban néha voltak olyan érzéseim, hogy a csapatból hiányzik a kellő motiváció az ilyen mérkőzéseken, miután sok trófeát nyer. Ma azonban nem voltak ilyen érzéseim, és igazán örülök, hogy megszereztük ezt a serleget is. Ebben az idényben megvan az első trófeánk, és már most arra készülünk, hogy még idén meglegyen a második is” – utalt a győztes csapatot felkészítő Pep Guardiola a decemberi klubvilágbajnokságra.

„Nagyon komplikált egy megfelelő tervet készíteni egy olyan csapat ellen, mint a Manchester City. Utólag most már azt mondom, hogy magasabban kellett volna védekeznünk, hogy nagyobb nyomás alá helyezzük őket. Amikor lehetőségeink voltak a második gól megszerzésére, azokkal nem tudtunk élni. Ezzel együtt azt gondolom, hogy jó mérkőzést játszottunk, amelyen talán mi alakítottunk ki több helyzetet, de csak egyet tudtunk értékesíteni” – fogalmazott a Sevilla mestere, José Luis Mendilibar.

EURÓPAI SZUPERKUPA
MANCHESTER CITY (angol)–SEVILLA (spanyol) 1–1 (0–1)– 11-esekkel 5–4
Pireusz,
Karaiszkakisz Stadion.Vezette: Letexier (francia)
MANCHESTER CITY:
Ederson – Walker, Akanji, Aké, Gvardiol – Rodrigo, Kovacic – Palmer (J. Álvarez, 85.), Foden, Grealish – Haaland.Menedzser:Pep Guardiola
SEVILLA:Bunu – Jesús Navas (Gonzalo Montiel, 83.), Badé, Gudelj, Acuna – Joan Jordán, Rakitic, Ó. Torres (Juanlu, 74.) – Ocampos, En-Nesziri (Rafa Mir, 90+3.), Lamela (Suso, 90+3.).Vezetőedző:José Luis Mendilibar
Gólszerző:Palmer (63.), ill. En-Nesziri (25.)

Részleteket ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
9 órája

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Valencia és az Osasuna a ráadás perceiben harcolta ki a győzelmet, nyert a Sevilla is

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 21:21
Ezek is érdekelhetik