BL: a késelés miatt elmarad az AEK Athén–Dinamo Zagreb meccs – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
2023.08.08. 09:44
null
A Dinamo szurkolótábora nem lehet ott Athénban – hivatalosan (Fotó: Getty Images)
Egy horvát szurkolót halálra késeltek a kedd esti AEK Athén-Dinamo Zagreb labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező előtt. Kedden délelőtt az UEFA közölte, a tragikus eset miatt elmarad a találkozó.

A görög fővárosban hétfőn összecsaptak a két csapat huligánjai, egy 22 éves férfit több késszúrás is ért, és belehalt sérüléseibe. A rendőrség 96 garázdát vett őrizetbe, nyolcan kórházba kerültek.

A BL-selejtező harmadik fordulójában sorra kerülő mérkőzés előtt a két klub megállapodott abban, hogy nem engednek be stadionjukba vendégszurkolókat. Ennek ellenére mintegy 150-200 horvát huligán bukkant fel Athénban, akik – a közösségi oldalakra felkerült videók alapján – kisbuszokkal, konvojban utaztak Görögországba. Egyelőre nem tudni, hogy a görög rendőrök miért nem avatkoztak közbe a határnál vagy az autópályán. A horvát szurkolók a Nea Filadelfia nevű elővárosban kukákat és ágakat gyújtottak fel, autókat és kirakatokat törtek össze, és több helyen is összecsaptak a helyi bandákkal.

Egyelőre az is kérdéses, hogy megrendezik-e a 20.45 órára kiírt mérkőzést.

FRISSÍTÉS, 11.25

A Dinamo Zagreb hivatalos Twitter-csatoronájának beszámolója szerint az UEFA döntése értelmében elmarad az esti mérkőzés. A találkozó lejátszásának időpontjáról egyelőre nincs döntés, és egyelőre az sem tekinthető biztosnak, hogy megrendezik-e egyáltalán a későbbiekben.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
40 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
9 órája

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
2026.08.10. 10:54

Vitális Milán megszerezte első gólját az AEK Athénban – videó

Minden más foci
2026.08.08. 20:09

Vajon az AEK egy problémás játékost vásárolt meg? – A 10-es mez Vitális Milánról

Légiósok
2026.08.07. 16:23

„Biztos vagyok benne, hogy az utunk még keresztezi egymást” – Vitális Milán elbúcsúzott az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.06. 12:11

Vitális Milán az AEK Athénnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.06. 11:09

Vitális Milán megérkezett Athénba, szerdán alá is írhat az AEK-hoz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 22:17