Varga Barnabás nem ilyen bemutatkozásról álmodott; Visszatér a Honvédba Kálnoki-Kis Dávid

Vágólapra másolva!
2023.07.12. 23:02
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:


A keddi Bajnokok Ligája-selejtezőn mutatkozott be tétmérkőzésen a Ferencvárosban a legutóbbi idényben 26 góljával gólkirályi címet szerző Varga Barnabás, aki a mérkőzés hőse is lehetett volna. „Nem ilyen bemutatkozásról álmodtam, kifejezetten nehéz volt az első tétmérkőzésem – mondta lapunknak a 28 esztendős csatár. – A meccs elején megvoltak a lehetőségeim, három veszélyes fejesem is volt, egyiknél-másiknál centimétereken múlt a gól. Azt követően már kevesebb lehetőségem adódott, a végén fejeltem még, ott sem hiányzott sok a gólhoz.” A ferencvárosi játékosokat nem lepte meg a Klaksvík szívós, harcos futballja, de Varga szerint a budapesti visszavágó egészen más meccs lesz.
A keddi Bajnokok Ligája-selejtezőn
mutatkozott be tétmérkőzésen a Ferencvárosban a legutóbbi idényben 26 góljával gólkirályi címet szerző Varga Barnabás, aki a mérkőzés hőse is lehetett volna. „Nem ilyen bemutatkozásról álmodtam, kifejezetten nehéz volt az első tétmérkőzésem – mondta lapunknak a 28 esztendős csatár. – A meccs elején megvoltak a lehetőségeim, három veszélyes fejesem is volt, egyiknél-másiknál centimétereken múlt a gól. Azt követően már kevesebb lehetőségem adódott, a végén fejeltem még, ott sem hiányzott sok a gólhoz.” A ferencvárosi játékosokat nem lepte meg a Klaksvík szívós, harcos futballja, de Varga szerint a budapesti visszavágó egészen más meccs lesz.

Csütörtökön tölti be 70. életévét Kereki Zoltán. A 37-szeres válogatott futballista a lapunknak adott interjúban felidézte pályafutását is. Beszélt arról, hogy nagy Fradi-drukker volt, s Albert Flórián játékát kedvelte leginkább. Büszke rá, hogy amikor már az MLSZ utánpótlás-igazgatójaként dolgozott, a Császár baráti köréhez tartozhatott, a régi Üllői úti stadion melletti étteremben nemegyszer ültek egy asztalánál. A Fradi egyébként hívta játékosként, de nemet mondott. Ma már úgy látja, meg kellett volna próbálnia, de imádta a Haladást, így maradt Szombathelyen. Sokan manapság is Haladás-játékosként könyvelik el, pedig a ZTE-ben csak egy idénnyel töltött kevesebbet, mint a vasi zöld-fehéreknél.

Visszatért a Bp. Honvédba a Magyar Kupa-címvédő ZTE FC-től távozó Kálnoki-Kis Dávid, aki előzőleg 2018 szeptembere és 2020 decembere között futballozott már Kispesten. „Több klubtól megkerestek idehaza, sőt másik térségből, Eurázsiából is, de egyedül a Honvéd esetében éreztem azt, hogy rám van szükség”– mondta lapunknak a kispestiek 31 esztendős védője, aki két évre írt alá. A cél egyértelmű, Kálnoki-Kis szerint a Honvédnak az NB I-ben a helye, de nem számít könnyű menetelésre, mert szerinte a Vasas kimagaslik a mezőnyből, legalábbis a nevek alapján, az ETO is fel akar jutni, a Gyirmótot sohasem lehet leírni, s minden idényben akad néhány meglepetéscsapat is.

Legfrissebb hírek

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
21 perce

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05
Ezek is érdekelhetik