Sportrádió: „Az UEFA pénzügyi fair play szabályzata megbukott”

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.06.11. 21:24
null
Szabados Gábor sportközgazdász szerint csak idő kérdése volt, hogy a Manchester City vagy a PSG Bajnokok Ligáját nyerjen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City felért az európai labdarúgás csúcsára, miután 1–0-ra legyőzte az Internazionalét a Bajnokok Ligája 2022–2023-as kiírásának döntőjében. A Sportrádióban Szabados Gábor sportközgazdász a Manchester City BL-győzelmének gazdasági és pénzügyi hatásairól beszélt.

„Láttuk azt, hogy a Manchester Citynek ennyi pénzzel is milyen nehéz volt megnyerni a Bajnokok Ligáját. Alapvetően ez azért nem fog változni” – mondta a Sportrádióban Szabados Gáborsportközgazdász.

Szabados szerint tehát nem feltétlenül következik City-uralom az elkövetkező időszakban, de az lehet, hogy új vagy már meglévő befektetők a Manchester City sikerén felbuzdulva még nagyobb erővel, még több összeget fektetnek be egyes csapatokba. Az biztos, hogy a City márkaértéke most a legnagyobb, azonban az kérdés, hogy ezt mennyire tudja kihasználni. „Ennek inkább hosszú távon lehet hatása, itt és most a közvetlen bevételüket nem nagyon változtatja meg” – mondta Szabados.

A Manchester City bevételeinek jelentős része Angliából érkezik, ahol évek óta dominánsan teljesít. A nemzetközi megítélésen biztosan sokat segít a BL-győzelem, hogy olyan hatalmas, nemzetközileg is ismert brand legyen, mint például a Real Madrid, a Barcelona vagy a Manchester United.

„A futballnak jót tesz a változatosság. Jött egy új csapat. Több mint tíz év után lett új győztese a Bajnokok Ligájának” – mondta Szabados, aki kitért az angol élvonalbeli bajnokság (Premier League) Manchester City elleni vizsgálatára is. „Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy valamilyen büntetést kapjon a City. A Premier League-nek sok bizonyítéka van, de nehéz belelátni, hogy milyen döntés születhet. Az, hogy a Manchester City a BL-címvédő, az ebben az ügyben nem számít.”

„Az UEFA pénzügyi fair play szabályzata megbukott” – jelentette ki Szabados. Azonban hozzátette, hogy ez már korábban elkezdődött – amikor a Paris Saint-Germain 222 millió euróért leigazolta Neymart –, és csak idők kérdése volt, mikor ér fel a csúcsra a PSG vagy a Manchester City.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik