BL: Hatvan percen át mi voltunk a jobb csapat – Lampard

Vágólapra másolva!
2023.04.19. 00:05
null
Frank Lampard szerint csapata hibázott az első gólnál (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a Real Madrid hazai pályája után Londonban is legyőzte 2–0-ra a Chelsea-t, így a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott. A lefújást követően így értékeltek a főszereplők, az UEFA tudósítása alapján.



„Hatvan percen át nagyon jól játszottunk. Kiváló lehetőségeink voltak, azonban ezen a szinten ki kell tudni használni azokat. Meg kell nézni, hol jártunk ebben a szezonban, hol tartunk, és min kell fejlesztenünk a továbbiakban ezen a csapaton, amely már sok-sok alkalommal messzebb jutott ebben a BL-ben. Hibáztunk az első gólnál, hogy teret adtunk nekik. Viszont hatvan percen át mi voltunk a jobb csapat egy világklasszis ellenféllel szemben, voltak helyzeteink. Ez a szint, amelyet ezentúl hoznunk kell, a mai mérkőzésnek ez az üzenete.”
– véli a Chelsea menedzsere, Frank Lampard.

„Úgy érzem, jól játszottunk, és sok helyzetünk volt, határozottan több és jobb helyzetünk is volt, mint nekik. De a futballban az a legfontosabb, hogy kihasználjuk a helyzeteinket, amire ma nem voltunk képesek, ez pedig kiábrándító. A legutóbb mutatott játékunkhoz képest azonban sokkal jobbak voltunk” – foglalta össze érzéseit a meccs kapcsán Conor Gallagher, a londoniak támadója.

„Nos, ez egy olyan meccs volt, ahol nagyon meg kellett szenvednünk a győzelemért. Persze, erre számítottunk egy olyan csapat ellen, mint a Chelsea egy ilyen fontos meccsen. Kezdetben okoztak nehéz pillanatokat nekünk a bal oldalon de megoldottuk”– értékeltCarlo Ancelotti,a Real Madrid vezetetőedzője, kiemelve, az első félidő végén rendkívül fontos volt csapata számára Courtois nagy védése.

„Amikor játszom, csak az a célom, hogy segítsek a csapatomnak. Most továbbra is szeretnék játékban maradni, gólokat szerezni és még több Bajnokok Ligája-trófeát nyerni”– mondta el a két gólt szerző madridiRodrygo.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
CHELSEA FC (angol)–REAL MADRID (spanyol) 0–2 (0–0)
London,
Stamford Bridge,39 453néző.Vezette:Orsato (olasz)
CHELSEA:Kepa – Chalobah, Thiago Silva, W. Fofana – R. James, Kanté, Enzo Fernández (Sterling, 67.), Kovacic, Cucurella (Mudrik, 67.) – C. Gallagher (Joao Félix, 67.), Havertz (Mount, 76.).Menedzser:Frank Lampard
REAL MADRID:Courtois – Carvajal (Nacho, 81.), Éder Militao, Alaba (Rüdiger, a szünetben), Camavinga – Valverde, Kroos (Ceballos, 76.), Modric – Rodrygo (Asensio, 81.), Benzema (Tchouaméni, 71.), Vinícius Júnior.Vezetőedző:Carlo Ancelotti
Gólszerző:Rodrygo (58., 80.)

Továbbjutott:aReal Madrid, 4–0-sösszesítéssel, kettős győzelemmel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik