Videó: a tetőről nézték, hogy a Real átgázol a Liverpoolon – letartóztatták őket

B. D. K.B. D. K.
2023.02.27. 14:54
Mint ismert, a Liverpool 5–2-es vereséget szenvedett a Real Madridtól az Anfielden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Három szurkoló, aki nem tudott jegyet szerezni a meccsre, úgy döntött, hogy a bővítés alatt álló Anfield tetejére fellopózva próbálja azt megtekinteni – hívta fel a figyelmet a Givemesport.

A 23 éves Kain Hogg – aki a YouTube-csatornájára rendszeres tesz fel videókat a mászásairól – és két barátja azonban sokáig nem élvezhette a Real Madrid elleni találkozót, és nemcsak amiatt, mert a blancók kétgólos hátrányban megtáltosodtak, hanem mert észrevették őket a tetőn.

„Amikor leszólítottak minket, körülbelül harminc rendőrt pillantottunk meg, majd a következő húsz órát egy cellában töltöttük, aztán vádat emeltek ellenünk – emlékezett vissza Hogg, aki a barátaival két órát várt a megfelelő pillanatra, hogy felszökjön a tetőre. – Senkinek sem akartunk rosszat, mi csak meg szerettük volna nézni a csapatunkat a Bajnokok Ligájában.”

A fiúk jövő hónapban bíróság elé állnak, mert érvényes jegy nélkül tekintették meg a mérkőzés kétharmadát és mert beosontak egy lezárt, építkezés alatt álló területre.

„A jegyek elkeltek, így a tető volt az egyetlen lehetőségünk – magyarázta Hogg. – Szeretnénk elnézést kérni a Liverpooltól és rendőrségtől is, hogy velünk kellett foglalkozniuk.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA OLVASHATÓ EL!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
LIVERPOOL (angol)–REAL MADRID (spanyol) 2–5 (2–2)
Liverpool, Andfield. Vezette: Kovács (romániai)
LIVERPOOL:
Alisson – Alexander-Arnold, J. Gomez (Matip, 73.), Van Dijk, Robertson – J. Henderson (Milner, 73.), Fabinho, Bajcetic (Elliott, 85.) – Szalah, Núnez (Diogo Jota, 63.), Gakpo (Firmino, 63.). Menedzser: Jürgen Klopp
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Éder Militao, Rüdiger, Alaba (Nacho, 27.) – Valverde, Camavinga, Modric (Kroos, 87.) – Rodrygo (Ceballos, 80.), Benzema (Asensio, 86.), Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző:
Núnez (4.), Szalah (14.), ill. Vinícius Júnior (21., 36.), Éder Militao (47.), Benzema (55., 67.)

Legfrissebb hírek

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01