BL: Nem adjuk fel, és nem könnyű legyőzni a Real Madridot – Ancelotti

M. M.M. M.
2022.10.12. 11:21
null
Rüdiger szó szerint a vérét adta a madridiak pontszerzéséért (Fotó: AFP)
Az utolsó pillanatban szerzett Antonio Rüdiger-góllal sikerült pontot mentenie a Real Madridnak a Sahtar Doneck ellen, amellyel megőrizte a veretlenségét a szezonban, és továbbjutott az F-csoportból. A vasárnapi el Clásico előtt inkább mentális erejét mutatta meg a „királyi gárda”, semmint jó formáját.

A hajrában sikerült pontot mentenie a Real Madridnak a Sahtar Doneck ellen a Varsóban rendezett Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A találkozót Carlo Ancelotti értékelte a Real Madrid weboldalán.

„Jó helyzetben vagyunk az idény ezen szakaszában. Ott vagyunk a nyolcaddöntőben a BL-ben, és megmutattuk, hogy soha nem adjuk fel. Nagyon rosszul játszottunk, ez előfordul a futballban, de fontos az, hogy küzdünk tovább akkor is, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk.

Ancelotti arra is kitért, hogyan nehezítette meg a dolgukat a Sahtar.

„Irányítottuk a mérkőzést az első félidőben, a tervünk az volt, hogy inkább a pálya tengelyében kezdeményezzünk, semmint a széleken. A második félidő legelején kapott gól miatt minden nehezebbé vált számunkra, elveszítettük az egyensúlyt, és a kontráik megnehezítették a dolgunkat. Ezt nehéz megmagyarázni. A pozitívum az, hogy így sem adtuk fel, és megmutattuk, hogy nehéz legyőzni a Madridot.

Ancelotti a következőket nyilatkozta a második félidei változtatásokról, majd pedig a vasárnapi el Clásicóról.

„Megváltoztattuk a letámadásunk módját, erre ők kihasználták a Valverde és Rodrygo melletti területeket. Ez csalódást keltő volt. Amikor kedden, majd vasárnap játszol, sok időd van regenerálódni. A gond az volt, hogy szombat esti meccset követően játszottunk kedden, és az utazás is hosszú volt, ezért rotáltam, nem a vasárnapi el Clásico miatt. Lehet, hogy azok, akik ma nem játszottak, vasárnap sem fognak.”

Igor Jovicevic, a Sahtar edzője az UEFA honlapján értékelt.

„Büszke vagyok a játékosaimra, különösen az elmúlt napok (ukrajnai) történéseit figyelembe véve. Nem volt könnyű pályára lépniük, de a legjobbjukat nyújtották. Néha te szerzed a gólt az utolsó percben, néha te kapod azt, ezt el kell fogadnunk. Ne felejtsük, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk. Bírtuk a mérkőzés tempóját, bátrak voltunk, és jól játszottunk, amikor nálunk volt a labda. Egyértelműen javultunk a madridi mérkőzéshez képest. Szerezhettünk volna egy második gólt is Traoré révén, de az egy pont is nagyon értékes.”

Toni Kroos dicsérte a Sahtart, és Rüdigernek adott gólpasszáról is beszélt.

„Sokat tanult a Sahtar az első mérkőzésből. Kevesebb területünk volt, mint egy héttel ezelőtt, a szünet után pedig minden nehezebbé vált számunkra. Mondtam Antoniónak, hogy menjen előre, mert problémáink voltak a helyzetek kialakításával. Néhány perc volt csak hátra, meg kellett próbálni valami eltérőt az eddigiektől. Antonio nagyon hatékony a levegőben és a tizenhatoson belül.”

A mérkőzésről bővebben itt olvashat.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4.FORDULÓ

F-CSOPORT

Sahtar Doneck (ukrán)–Real Madrid (spanyol) 1–1 (0–0)
Varsó,
Legia Warszawa Stadion, 29 030 néző. Vezette: Grinfeeld (izraeli)
Sahtar: Trubin – Mihajlicsenko, Bondar, Matvijenko, Konoplja – Sztepanenko – Zubkov (Lucas Taylor, 82.), Bondarenko, Szudakov (Djurasek, 81.), Mudrik (Petrjak, 85.) – L. Traoré (Szikan, 77.). Vezetőedző: Igor Jovicevic
Real Madrid:
Lunyin – Lucas Vázquez, Rüdiger, Nacho, F. Mendy (Alaba, 68.) – Valverde (Camavinga, 68.), Tchouaméni (Modric, 57.), Kroos – Rodrygo (Asensio, 68.), Benzema, E. Hazard (Vinícius Júnior, 57.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző:
Zubkov (46.), ill. Rüdiger (90+5.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 4 3 1 8–2 +6 10
2. RB Leipzig 4 2 2 6–7 –1 6
3. Sahtar Doneck 4 1 2 1 7–5 +2 5
4. Celtic 4 1 3 2–9 –7 1
Legfrissebb hírek

Isztambuli döntetlennel tért vissza a Roma a BL-be; iksz a PSV–Sahtaron is

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 20:45

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

A Chelsea stadionjában játssza főtáblás meccseit a Sahtar a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.08.21. 20:40

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Jorginho: Brazíliának nem volt csapata a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
2026.07.15. 17:40