BL, E-csoport: a Milan simán nyert; otthon botlott a Chelsea

D. Á.D. Á.
2022.09.14. 23:08
null
Giroud tizenegyesgóljával vezetett a Milan (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában a Milan 3–1-re legyőzte a Dinamo Zagrebet, míg a Chelsea otthon csupán 1–1-es döntetlent ért el a Salzburg ellen a 2. fordulóban.


MILAN–DINAMO ZAGREB

Sokat kellett várni a milánóiak első góljára, de az első félidő utolsó percében Olivier Giroud magabiztosan elvégzett tizenegyessel előnyhöz juttatta a hazaiakat.

A második félidőt ott kezdte a Milan, ahol az elsőt abbahagyta – Rafael Leao elhúzott a bal oldalon, beadására Alexis Saelemaekers érkezett, és védhetetlenül fejelt a léc alá. Szűk tíz perccel később a vendégegyüttes ráijesztett az olaszokra – Mislav Orsic befelé indult a bal szélről, majd Petkoviccsal gyönyörűen játszott össze szűk területen, végül nyolc méterről higgadtan a bal alsó sarokba lőtt.

Az egygólos különbség húsz percig maradt a csapatok között, a 77. percben ugyanis a Milan eldöntötte a mérkőzést – szép labdajáratás után Tommaso Pobega került a tizenhatoson belülre, labdája a lécről vágódott a kapuba.

A Milan így 3–1-re győzedelmeskedett, s két forduló után négy ponttal a tabella élén áll.

CHELSEA–SALZBURG

Graham Potter a kinevezése után először ülhetett a Chelsea kispadján. Az újdonsült menedzser a Sterling, Havertz, Mount, Aubameyang négyessel rohamozta a Salzburg kapuját, ennek a 48. percben lett meg az eredménye – Mount a jobb szélről lőtte középre laposan a labdát, a vendégvédők képtelenek voltak tisztázni. A labda egyenesen Raheem Sterling elé került, aki szokásához híven mértani pontossággal tekert a bal alsóba.

Sokáig vezetett a Chelsea, ám 75. percben jött a hideg zuhany: gyors kontratámadásnál Thiago Silva nem csúszott oda elég határozottan, a jobb oldalról bepasszolt labdára pedig Noah Okafor érkezett, és laposan a kapuba lőtt.

A Chelsea-nek két kör után csak egy pontja van, amivel az E-csoport utolsó helyén áll.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
E-CSOPORT
Milan (olasz)–Dinamo Zagreb (horvát) 3–1
(Giroud 45. – 11-esből, Saelemaekers 47., Pobega 77., ill. Orsic 56.)
Chelsea (angol)–Salzburg (osztrák) 1–1
(Sterling 48., ill. Okafor 75.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AC Milan 2 1 1 – 4–2 +2 4
2. Dinamo Zagreb 2 1 – 1 2–3 –1 3
3. Salzburg 2 – 2 – 2–2 0 2
4. Chelsea 2 – 1 1 1–2 –1 1

 

Legfrissebb hírek

Európa-liga: edzőt váltott a Dinamo Zagreb – hivatalos

Minden más foci
19 órája

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Meghosszabbította „Amerika kapitány” szerződését a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.30. 18:42

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Amorim: Már az első perctől kezdve éreztem, hogy fáradtak vagyunk

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 10:55

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Félidőnként egy-egy Milan-gól elég volt az udinei sikerhez

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 22:42