Egy voks Benzemára – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 23:20

Ha most vasárnap lennének a választások... – ismerjük a politikai közvélemény-kutatások alapvető felütését.

Játsszunk el a gondolattal, hogy most vasárnap van az Aranylabda-választás. Azt hiszem, nem lehetne elvenni a legrangosabb egyéni futballdíjat Karim Benzemától. A Real Madrid francia középcsatára pillanatnyilag talán a világ legjobb formában lévő labdarúgója. Ami nem volt róla elmondható még 2009-ben, amikor a Lyonból a Real Madridba szerződött, de még 2018-ban sem, amikor már negyedik Bajnokok Ligája-győzelmét ünnepelte a királyiakkal, az elmondható róla 2022-ben, 34 éves korában.

Ihletett formában játszik. Megállíthatatlan. Mindent belő. Helyzet sem kell neki hozzá. Miután a Paris Saint-Germain elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján, összesítésben 0–2-es állásnál tizenhét perc leforgása alatt mesterhármast ért el, továbbjuttatva csapatát, szinte egymaga elintézte a negyeddöntő első meccsén Londonban a címvédő Chelsea-t is, megint az ő három góljával lett 3–1-es győzelem a vége. Előzőleg egyedül Cristiano Ronaldo volt arra képes, hogy a BL kieséses szakaszában két egymást követő meccsen mesterhármast érjen el, arra pedig még nem volt példa, hogy a tiszta játékidőt számítva valaki 84 perc alatt szerezzen hat gólt a legrangosabb klubsorozatban. És nem ez az egyetlen rekord, amelyet megdönt ebben az idényben: eddig egy évadban minden tétmérkőzést figyelembe véve 32 gól volt az egyéni csúcsa, a 2021–2022-es idényben már 37-nél tart, és még csak április eleje van...

Az látszik, hogy minden meccsen nagyon összpontosít, szomjazza a gólt és hihetetlen az utóbbi időben az agilitása is, két világklasszis kapust, az olasz Gianluigi Donnarummát (PSG) és a Chelsea kapuját védő szenegáli Édouard Mendyt is úgy összezavarta, hogy a hibát rögtön góllal büntette csapata – pontosabban ő.

A spanyol bajnoki cím szinte a zsákban, a Bajnokok Ligájában fél lábbal már a négy között érezheti magát a királyi gárda, és lesz az idén világbajnokság is, amelynek egyik favoritja a címvédő francia válogatott, immár újra Karim Benzemával – lehet, hogy ő is jóval harminc fölött ér fel a zenitre, mint madridi csapattársa, a horvát Luka Modric 2018-ban?

Ha most vasárnap lenne az Aranylabda-választás, én rá szavaznék. De ezzel aligha vagyok egyedül.

E pillanatban még az is lehet, hogy kétharmados többséggel nyerne.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 23:21

Borbély Balázs példája – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 23:29

Van még teendő – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:59

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Visszaút – Somogyi Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.12.17. 23:59

Ellentmondások a Hungária körúton – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 23:52

Számmisztika helyett lelkiismeret – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.15. 23:30
Ezek is érdekelhetik