UEFA: Tuchelt választották meg az év edzőjének

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 19:28
null
Thomas Tuchel az év edzője (Fotó: AFP)
Thomas Tuchel, a Chelsea menedzsere lett a legjobb edző az UEFA-nál a 2020–2021-es évadban. A német tréner, aki mellett Lőw Zsolt is dolgozik, 378 pontot gyűjtött. A második az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Roberto Mancini, a harmadik Manchester City menedzsere, Josep Guardiola lett.

 

Az Év edzője szavazáson a következők vettek részt: a 2021-es labdarúgó Eb 24 szövetségi kapitánya, a 2020–2021-es évad BL- és El-résztvevő csapatainak vezetőedzői/menedzserei, valamint 55 újságíró az Európa vezető sportújságait tömörítő ESM (European Sport Media) szervezetből.

Magyarországról újságíróként a Nemzeti Sport főszerkesztőjét kérték fel a szavazáson való részvételre. Szöllősi György idén is úgy döntött, hogy kikéri az olvasók tanácsait is.

A szavazólapon egyaránt három jelöltet lehetett megjelölni mindegyik kategóriában – az első helyen leadott név mellé öt, a második mellé három, a harmadik mellé egy pont került, így olvasóink azzal még inkább segítenének, ha ők is három-három nevet választanának.

AZ UEFA ÉV EDZŐJE (FÉRFICSAPAT)
1. Thomas Tuchel (német, Chelsea) 378 pont
2. Roberto Mancini (olasz, olasz válogatott) 292
3. Josep Guardiola (spanyol, Manchester City) 198
A további rangsor

4. Unai Emery (spanyol, Villarreal) – 64 pont
5. Diego Simeone (argentin, Atlético Madrid) – 29 pont
6. Antonio Conte (olasz, Internazionale, most szabad) – 19 pont
7. Gareth Southgate (angol, angol válogatott) – 18 pont
8. Christophe Galtier (francia, Lille, most Nice) – 16 pont
9. Ole Gunnar Solskjær (norvég, Manchester United) – 14 pont
10. Kasper Hjulmand (dán, dán válogatott) – 11 pont

AZ UEFA ÉV EDZŐJE (NŐI CSAPAT)
1. Lluís Cortés (spanyol, Barcelona) 151
2. Emma Hayes (angol, Chelsea) 78
3. Peter Gerhardsson (svéd, svéd női válogatott) 37
A további rangsor

4. Olivier Echouafni (francia, PSG, most szabad) – 24 pont
5. Jens Scheuer (német, Bayern München) – 17 pont
6. Rita Guarino (olasz, Juventus, most Internazionale) – 10 pont
6. Anna Signeul (svéd, finn női válogatott) – 10 pont
8. Sarina Wiegman (holland, holland válogatott, most angol válogatott) – 7 pont
9. Gareth Taylor (angol, Manchester City) – 5 pont
10. Jorge Vilda (spanyol, spanyol válogatott) – 3 pont

Legfrissebb hírek

Nem indulhat a Konferencialigában az ír klub, a vezetőség a CAS-hoz fordult – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.12. 17:25

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

Megváltoztatták a dupla érintéses tizenegyesekre vonatkozó szabályt

Minden más foci
2025.06.03. 14:25

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46
Ezek is érdekelhetik