PSG: Neymar lemarad a barcelonai BL-meccsről – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.11. 16:44
null
Neymart néhány hétig biztosan nem látjuk játszani (Fotó: AFP)
A PSG labdarúgócsapata bejelentette, Neymar előreláthatólag négy hétig nem léphet pályára a Caen elleni szerdai Francia Kupa-találkozón összeszedett sérülése miatt. Így a brazil támadó biztosan nem épül fel a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-párharc első mérkőzésére, és a visszavágón való részvétele is erősen kérdéses.

A klub közleménye megerősíti a korábbi információkat, melyek szerint a párizsiak sztárjának a combközelítő izma sérült meg, emiatt körülbelül négy hétig nem futballozhat.

A PSG február 16-án, jövő kedden Neymar előző klubjával, az FC Barcelonával csap össze a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Camp Nouban. Az már nem kérdés, hogy a brazil támadó lemarad a barcelonai meccsről, arra viszont marad némi esély, hogy – ha nem is százszázalékos állapotban, de – pályára lépjen a párizsi visszavágón, amely március 10-én lesz.

A PSG szerdán 1–0-ra nyert a másodosztályú Caen elleni kupameccsen, ezzel bejutott a legjobb 32 közé a kupában. Neymart a 60. percben Kylian Mbappé váltotta, miután a 29. életévét nemrég betöltő brazil futballistát ápolni kellett, s nem tudta folytatni a játékot.

Mauricio Pochettino a meccs utáni nyilatkozatában nemtetszését fejezte ki a játékvezetői felfogással kapcsolatosan.

Franciaországban ezek a körülmények megszokottak. Így volt ez az Angers, a Marseille és a Lorient elleni mérkőzésen is. Elkerülhetetlen. Nem akarok az ellenfelek stílusáról beszélni. Úgy érzem, a játékvezetők kevés védelmet nyújtanak, de ez nem csak a Caen elleni találkozón volt így.”

Neymar októberben ugyancsak combsérülés miatt hagyott ki meccseket, majd decemberben a bokája miatt nem állhatott csapata rendelkezésére. A Barcával 2015-ben BL-t nyerő klasszis a mostani idényben 17 tétmérkőzésen összesen 13 gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

A PSG a barcelonai találkozón nem számíthat Ángel Di Maríára sem, aki a vasárnapi, Olympique Marseille elleni bajnoki összecsapáson sérült meg.

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28
Ezek is érdekelhetik