MU: Bruno Fernandesnek elege lett, meccs közben rászólt Solskjaerra

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 09:26
Mint arról beszámoltunk, a Manchester United hazai pályán 3–1-re kikapott a Paris Saint-Germaintől, ezzel nehéz helyzetbe került a Bajnokok Ligájában. Bruno Fernandes, a manchesteriek futballistája pedig már 2–1-es párizsi vezetésnél érezte, hogy ez így nem lesz jó, és szinte könyörgött a pályán Ole Gunnar Solskjaernak, hogy cseréljen végre.

A Manchester United norvég edzője azonban egészen a 74. percig várt az első cserével: ekkor hozta be a megsérülő Marcus Rashford helyére Paul Pogbát.

Ekkor azonban már nagyjából tíz percre bicegett a pályán az angol csatár, aki egyértelműen jelezte korábban is, nem tudja folytatni.

A késői csere viszont már semmin nem változtatott, Fred kiállítása után nem tudtak egyenlíteni a „vörös ördögök”, sőt a hosszabbításban végül Neymar adta meg a kegyelemdöfést, és állította be az 1–3-as végeredményt.

Card

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17
Ezek is érdekelhetik