Bajnokok Ligája: a PSG kész revansot venni a 6–1-ért a Barcelonán – reakciók

B. D. K.B. D. K.
2020.12.14. 14:43
null
Ki ne emlékezne arra a bizonyos 6–1-re? (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában megtartották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását. A címvédő Bayern München a Lazióval találkozik, míg a forduló slágerpárharca a Barcelona–PSG.

 

FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia)

Guillermo Amor, a Barcelona intézményi és sportkapcsolatokért felelős igazgatója pontosan tudja, a PSG személyében hatalmas ellenfél tornyosul előttük.

„Jól ismerjük őket, van néhány elképesztő játékosuk. A Paris Saint-Germain a BL-trófeáért küzd, amelyet tavaly majdnem megkaparintott, azaz tovább szeretne jutni ebből a körből. Ehhez viszont lesz néhány szavunk” – jelentette ki Guillermo Amor.

Mint ismert, a Barcelona a 2016–2017-es évadban a Párizsban elszenvedett 4–0-s nyolcaddöntőbeli veresége után hazai pályán 6–1-re legyőzte a francia együttest: ez a Bajnokok Ligája történetében az egyik legnagyobb fordításnak számít. A párharc kuriózuma (többek között), hogy a 2017. március 8-i mérkőzésen két gólt szerző Neymar ezúttal a PSG-t fogja erősíteni.

Sevilla (spanyol)–Borussia Dortmund (német)

Monchi, a Sevilla sportigazgatója szerint német ellenfelük valamivel esélyesebbnek számít.

„Mint tudjuk, a Dortmund korábban már megnyerte a sorozatot, szeretem a klub filozófiáját. Kemény ellenfél, de a BL-ben nincs könnyű sorsolás. Azt kell mondanom, hogy ők a favoritok, mivel a csoportjuk élén végeztek, de ez önmagában még nem sok mindent jelent. A saját játékunkat kell játszanunk. Ha így teszünk, bármelyik csapat ellen van esélyünk.”

Julen Lopetegui, a spanyolok edzője is megszólalt a sorsolás után.

„Nagyszerű ellenféllel csaphatunk össze, egy történelmi klubbal.” Hozzátette: a legjobbjukat kell nyújtaniuk, mivel a Dortmund tele van klasszis játékosokkal.

Lazio (olasz)–Bayern München (német)

A címvédő német csapat sportigazgatója, Hasan Salihamidzic szerint hálátlan feladat olasz együttes ellen pályára lépni.

„Nehéz ellenfél a Lazio, láttuk a Dortmund elleni meccseit. Mindig kellemetlen olasz együttessel játszani, ugyanakkor mindig szívesen utazunk Rómába.”

Atalanta (olasz)–Real Madrid (spanyol)

Emilio Butragueno, a Real Madrid Intézményi és sportkapcsolatokért felelős igazgatója szerint nagyon fontos, hogy most jó formának örvend a csapat.

„A legfontosabb most az, hogy jó formában vagyunk. Ha abban vagyunk, akkor bármelyik együttest le tudjuk győzni. Természetesen jó, hogy a második mérkőzést otthon játsszuk. Volt néhány történelmi fordításban részem, melyekben nagy szerepet játszottak a szurkolóink. Jó eredményt kell elérnünk az első meccsen, hogy előnyből várhassuk a madridi visszavágót.”

RB Leipzig (német)–Liverpool (angol)

A németek magyar kapusa, Gulácsi Péter az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta, előzetesen valahogy érezte, hogy az angol bajnokot kapják, de igazából semmiképpen sem járhattak jól, ha azt nézi, hogy a Real Madrid vagy a Juventus is ott volt a lehetséges ellenfelek között.

„Nekem van egy személyes történetem is a Liverpoollal, hiszen a mai napig közel áll a szívemhez, amikor semleges szurkolóként nézem a mérkőzéseit” – mondta a 30 éves Gulácsi, aki tétmérkőzésen nem kapott lehetőséget a legendás Anfielden a nagycsapatban, de bízik benne, hogy a lipcseiekkel már szurkolók előtt játszhat a nagy múltú stadionban. Hozzátette, ugyan nem a Leipzig a párharc esélyese, de a csoportkörben már a Paris Saint-Germaint és a Manchester Unitedet is legyőzte, valamint a bajnokságban is jól áll. Ha ez a forma a téli szünet után megmarad, képesek lehetnek meglepetést okozni.

BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Borussia Mönchengladbach (német)–Manchester City (angol)
Lazio (olasz)–Bayern München (német)
Atlético Madrid (spanyol)–Chelsea (angol)
RB Leipzig (német)–Liverpool (angol)
FC Porto (portugál)–Juventus (olasz)
FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia)
Sevilla (spanyol)–Borussia Dortmund (német)
Atalanta (olasz)–Real Madrid (spanyol)

Játéknapok:február 16. és 17., valamint február 23. és 24. – első mérkőzések; március 9. és 10., valamint március 16. és 17. – visszavágók

KULCSDÁTUMOK
NYOLCADDÖNTŐ

Sorsolás időpontja:december 14., 12 óra
Játéknapok:február 16. és 17., valamint február 23. és 24. – első mérkőzések; március 9. és 10., valamint március 16. és 17. – visszavágók

NEGYEDDÖNTŐ
Sorsolás időpontja:március 19., 12 óra (kialakítják az ágrajzot is, így több sorsolás nem lesz)
Játéknapok:április 6. és 7.; április 13. és 14.

ELŐDÖNTŐ
Játéknapok:
április 27. és 28.; május 4. és 5.

DÖNTŐ
2021. május 29., Isztambul (Törökország)

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
20 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
2026.11.04. 15:44