Női BL: októberben kap csapatot, novemberben már játszik az FTC

V. J.V. J.
2020.09.19. 08:54
null
Magyarországot a Ferencváros képviseli a női BL-ben (Fotó: Micheller Szilvia, 2019)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján közzétette a női Bajnokok Ligája selejtezőjének lebonyolítását. A kvalifikációs szakasz a korábbi évektől eltérően nem négycsapatos minitornákból, hanem egymérkőzéses párharcokból áll.


Magyarországot a Ferencváros képviseli a sorozatban, amely az indulási jogot a hazai bajnokság félbeszakítását követően rájátszásban vívta ki az MTK ellen.

Az első selejtezőkör párosításait október 22-én sorsolják ki, a találkozókat két héttel később, november 3-án és 4-én rendezik meg.

A továbbjutó csapatok november 6-án kapnak ellenfelet, akikkel szintén két hét elteltével találkoznak.

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
6 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
8 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
8 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
9 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
10 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
14 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
16 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
16 órája