Európai Szuperkupa: a saját játékosaira koncentrál Lopetegui

2020.09.23. 19:52
null
Lopetegui (a kör közepén, feketében) a sajtó után saját játékosait is tájékoztatta (Fotó: AFP)
Ahogy délután a Bayern, úgy kora este a Sevilla is megtartotta az UEFA előírása szerint kötelező sajtótájékoztatóját, majd utána az edzését. Julen Lopetegui, a spanyolok mestere elmondása szerint nem különösebben foglalkozik más csapattal, leginkább a saját játékosaira koncentrál.

„Én a saját csapatomban lévő játékosokra fókuszálok elsősorban, s igyekszem nem hasonlítgatni őket másokhoz. Elégedett és boldog vagyok például a kapusaimmal és kollégáimmal együtt maximálisan megbízom bennük, de ez ugyanígy igaz a többi poszton szereplő összes játékosunkra. Nagyon reménykedve várjuk a mérkőzést, nagyon nagy vágyunk teljesülne, ha sikerülne elhódítani a kupát, igaz, ehhez a legjobb teljesítményünket és a legjobb játékunkat kell nyújtani” – fogalmazott Lopetegui, aki játékosként maga is kapus volt.

„Rendkívüli, hogy itt lehetünk és izgatottan várjuk a holnapi mérkőzést, örülök, hogy újra tétmérkőzésen léphetünk pályára. Azt hiszem, maga az a tény, hogy a Bayern München, a BL-győztes lesz a holnapi ellenfél, már önmagában elegendő motivációt kell, hogy adjon a játékosaimnak” – mondta Lopetegui, utalva arra, hogy – annak ellenére, hogy az elmúlt hétvégén már a második fordulót rendezték a spanyol bajnokságban – csapata eddig még nem lépett pályára az élvonalban.

A vezetőedzőt követően Fernando ült ki Lopetegui után az újságírók elé, s a 33 éves brazil védekező középpályás elárulta, nyílt küzdelemre, s remek mérkőzésre számít.

„Nagyszerű meccset várok, bár tudjuk, hogy kemény is lesz az összecsapás, s nem lesz könnyű, ha nyerni szeretnénk, márpedig nyerni szeretnénk. A Bayern fantasztikus csapat, remek játékosokkal, nem véletlenül nyerte meg a Bajnokok Ligáját. De azért mi sem véletlenül jutottunk el ide. Nálunk is meg van a megfelelő minőség ahhoz, hogy diadalmaskodni tudjunk. Keményen fogunk dolgozni a pályán, igyekszünk tudásunk legjavát mutatni a pályán, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég” – mondta Fernando.

A SEVILLA KERETE AZ EURÓPAI SZUPERKUPA-MÉRKŐZÉSRE
Kapusok: Tomás Vaclík, Bono, Javi Díaz, Juan Soriano
Hátvédek: Jesús Navas, Alejandro Pozo, Diego Carlos, Jules Koundé, Sergi Gómez, Sergio Escudero
Középpályások: Marcos Acuna, Fernando, Nemanja Gudelj, Joan Jordán, Ivan Rakitic, Óliver Torres, Franco Vázquez, Óscar
Támadók: Lucas Ocampos, Suso, Bryan Gil, Munir, Luuk de Jong, Jusszef en-Nesziri, Carlos Fernández

Legfrissebb hírek

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
8 órája

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Apokalipszisről ír az olasz sajtó az Atalanta Bayerntől elszenvedett megsemmisítő veresége után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 09:33

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Kirobbanthatatlan az élről az Arsenal és a Bayern München az NS BL-erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 12:01

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz nyerte meg a görög rangadót

Kosárlabda
2026.03.06. 23:04
Ezek is érdekelhetik