BL: Langék tizenegyesekkel kiejtették a Crvena zvezdát!

B. L.B. L.
2020.09.16. 19:49
Lang Ádám együttese, a nicosiai Omonia bejutott a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörébe: 1–1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel 4–2-re legyőzte a Crvena zvezdát.

A mérkőzésen a házigazda bő fél óra után szerzett vezetést, de a vendégek még a szünet előtt egyenlítettek. Ezt követően a tizenegyespárbajig már nem esett gól.

A szétlövés első négy próbálkozója hibátlan volt, de Falcinelli (Crvena zvezda) lövését a kapus védte, majd Degenek rúgását is, így az Omonia két ráadásos siker után ezúttal tizenegyesekkel ment tovább!

A ciprusi együttes története során először játszhat a csoportkörbe jutásért, ellenfele a görög Olympiakosz lesz, az a párharc már két mérkőzésen dől el.

A 64. percben sárga lapot kapó Lang Ádám nem akármilyen hónapot tudhat maga mögött, az augusztus 19-én rajtoló idényében az első két BL-meccsén egyaránt 120 percet játszott (240), a három bajnoki fordulóban mind a 270 perc során pályán volt, a válogatott két összecsapását is végigjátszotta (180), így a mai 120 perccel együtt összesen nyolc meccsen 810 percet töltött a pályán!

BAJNOKOK LIGÁJA

SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

FERENCVÁROS–DINAMO ZAGREB (horvát) 2–1 (1–1)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: S. Stieler (német)
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 24.), Blazic, Kovacevic (A. Frimpong, 72.), Civic – Sigér, Haratin – Nguen, Somália, Uzuni – Boli (Isael, 66.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
DINAMO ZAGREB: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Gvardiol, Leovac – Ademi – Kastrati, Gojak (Gavranovic, 71.), Majer (Jakic, 60.), Orsic (Ivanusec, 72.) – Petkovic. Vezetőedző: Zoran Mamic
Gólszerző: Lovrencsics G. (2.), Uzuni (65.), ill. Uzuni (23. – öngól)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Omonia Nicosia (ciprusi)–Crvena zvezda (szerb) 1–1 (Luftner 31., ill. Ivanics 45+1.) – 11-esekkel: 4–2
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Dinamo Breszt (fehérorosz) 1–0 (Biton 50. – 11-esből)
Qarabag (azeri)–Molde (norvég) 0–0 – 11-esekkel: 5–6
FC Midtjylland (dán)–Young Boys (svájci) 3–0 (Lefort 51. – öngól, Dreyer 62., Mabil 84.)
Legfrissebb hírek

Balhés előzmények után Szűcs Kornél gólja ellenére Dejan Sztankovicsék nyerték meg a Szerb Kupát

Minden más foci
2026.05.13. 23:50

Küszöbön Abu Fani klubváltása, nem kevés pénzt kaphat a Fradi – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 16:19

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22
Ezek is érdekelhetik