BL: az 1995-ös Ferencváros tagjai dicsérik az utódokat

2020.09.30. 10:42
null
Telek (középen) egy-két sztárcsapatot szívesen látna a Groupama Arénában (Fotó: Nemzeti Sport)
A Ferencváros 25 évvel ezelőtti, első Bajnokok Ligája-főtáblás csapatának labdarúgói dicsérték a mostani együttest a kedden késő este kivívott csoportkörbe jutást követően.

 

Keller József, az FTC korábbi hátvédje szerda reggel az MTI-nek adott nyilatkozatában fantasztikus sikerként értékelte Szerhij Rebrov gárdájának menetelését.

„Bennem a sorozat előtt előzetesen az volt, hogy idén is jussanak be a fiúk az Európa-liga csoportkörébe és ott szerezzenek több pontot, mint tavaly. Aztán, ahogy haladtak előre, egyre reálisabbnak tűnt, hogy meglehet a BL-csoportkör – mondta a 29-szeres válogatott védő. – Az esélyeinket növelte, hogy a korábbi körökben egymeccses párharcokat rendeztek, a végén pedig a Molde volt talán a lehető legjobb ellenfél. A csoportkör ráadás lesz, óriási élmény a játékosok számára, ami egy hatalmas siker."

Nulla nulla, de hatalmas diadal: BL-csoportkörös a Ferencváros!
Rebrov: Fogtam a fejem, mert tudom, mennyi munka van mögöttünk
Jelen idő – Malonyai Péter jegyzete
Kik jöjjenek a Ferencváros ellenfeléül? Szavazás!
Az UEFA egy emlékezetes góllal köszöntötte a Fradit

Az 1995-ös csoportkörben négy mérkőzésen szereplő Szűcs Mihályt is magával ragadta az elmúlt időszak menetelése.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a csapatról, az eddigi menetelésről, aminek a megkoronázása volt a tegnap este. Óriási érzelmek szabadultak fel most, számomra pedig külön öröm, hogy a tizenkét éves fiammal együtt szurkoltuk ki a televízió előtt a sikert, hogy ő is átélhette ezt. Igazi felugrálós, pacsizós, imádkozós este volt – osztotta meg Szűcs Mihály a kedd estéjén történteket az MTI-vel. – Sokan mondták már, de tényleg igaz, hogy hosszú évek szisztematikus munkájának érett most be a gyümölcse a klubnál. Látom, hogy ezek a fiúk mennyit dolgoznak nap, nap után, ami kellett ehhez az eredményhez, ahogy Szerhij Rebrov munkája is.”

A korábbi védő úgy véli, a BL mezőnye bombaerős, és annyi a kiváló csapat, hogy a sorsolásnál már „nem lehet mellényúlni”.

„Szerintem minden labdarúgó bízik benne, hogy igazán nagy csapatokkal is összekerül az FTC. Annak idején mi is boldogok voltunk, amikor az akkori két talán legjobbat, az Ajaxot és a Real Madridot kaptuk” – emlékezett vissza Szűcs Mihály.

A 25 évvel ezelőtti csapat védelmének oszlopa, Telek András azt mondta az MTI-nek, a keddi visszavágón nagyon szurkolt azért, hogy az FTC szerezze az első gólt.

„Ez sajnos nem jött össze, de ezzel a gól nélküli döntetlennel is sikerült a csoportkörbe jutni, miután a norvégok nem tudták áttörni a védőfalunkat” – értékelt Telek, aki szerint óriási volt a feszültség a csapatnál és a játékosokban, mert a selejtezősorozatban végrehajtott menetelésnek ez már az utolsó állomása volt.

„A svéd, a skót és a horvát bajnok után talán a Molde kiejtése valamivel könnyebb feladatnak tűnt, és le a kalappal a srácok előtt, hogy ebben a hatalmas küzdelemben sikerrel jártak” – mondta a 49 éves Telek, aki szerint a jelenlegi Ferencvárosnak az a legnagyobb erőssége, hogy nagyon koncentráltan tud játszani, és bár kevés helyzetet alakít ki, ezek közül a legtöbbet gólra tudja váltani.

„Örülnék neki, ha a csoportkör sorsolása úgy alakulna, hogy egy-két sztáregyüttes idejöjjön játszani, mert az valódi erőfelmérő lenne a Fradi számára, kiderülne, hogy mekkora vagy van-e egyáltalán különbség az európai élcsapatok és a magyar bajnok között” – mondta Telek, hozzátéve, hogy a főtáblán egy erős négyesben a lejátszott mérkőzések során az FTC futballistáinak piaci értéke is bizonyosan magasabbá válna.

Ha már erőfelmérő: tavaly ősszel egy topligás csapattal már megmérkőzött a Ferencváros, a spanyol La Ligában szereplő – igaz, a többiektől messze leszakadó, utolsó helyezettként kieső – Espanyollal játszott kétszer az Európa-liga csoportkörében, s mind a kétszer döntetlenre végzett vele (1–1, 2–2) – a szerk.

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
VISSZAVÁGÓ

Ferencváros–Molde (norvég) 0–0
Továbbjutott:
a Ferencváros, 3–3-as összesítéssel, idegenbeli gólokkal.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
7 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45