BL: „Szinte el sem hiszem” – Davies gyerekkori példaképe ellen játszhat

N. ZS.N. ZS.
2020.08.14. 11:01
null
Alphonso Davies főszerepet játszhat a Barcelona ellen (Fotó: Getty Images)
Alphonso Davies gyerekkori kedvencét, Lionel Messit, a Bayern München az FC Barcelonát állítaná meg a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé jutásért.

Sokan előre hozott finálénak tartják a Barcelona–Bayern München negyeddöntőt, és a statisztikák alapján nem is tévednek. Amikor a két együttes összekerült a sorozat kieséses szakaszában, mindig a párharc győztese emelhette a magasba a trófeát: 2009-ben és 2015-ben a katalánok, 2013-ban a bajorok.

Ezeket a mérkőzéseket még csak a televízió képernyőjén követhette Alphonso Davies, a Bayern München 19 éves védője, akivel 2018 nyarán fordult nagyot a világ. Kanadából Németországba szerződött, és az eltelt két évben a bajorok kulcsjátékosává nőtte ki magát. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a Barcelona ellen is a kezdőcsapat tagjaként futhat ki a pályára – és kerülhet szembe gyerekkori példaképével, Lionel Messivel.

A napokban anyukámmal beszéltem, amikor apukám kivette a kezéből a telefont, és sokat sejtető hangon annyit mondott: »Hallom, pályára léphetsz a kedvenc futballistád ellen« – mondta az uefa.com-nak. – Szinte el sem hiszem. A játékát csodálva nőttem fel, most pedig ellene kell védekeznem. Hogy mire leszek képes? Annyit garantálhatok, hogy nem ijedek meg tőle, azt a játékot nyújtom, ami jellemző rám. Hiszek magamban, a csapatban és a szakmai stábban. Minden adva van ahhoz, hogy továbbjussunk, és megnyerjük a Bajnokok Ligáját.”

Önbizalomban a túloldalon sincs hiány. Quique Setién vezetőedző népszerűsége továbbra sem verdesi az eget, és a bajnoki cím elvesztése is fájhat még, a Napoli elleni nyolcaddöntős továbbjutás (összesítésben 4–2) azonban kellő optimizmussal vértezte fel a katalánokat. Nélson Semedónak különösen jó érzés lehet visszatérni Lisszabonba. A portugál védő a város szülötte, a Benficában lett ismert futballista, onnan szerződött 2017-ben a Barcelonához.

Lisszabon utcáin kezdtem futballozni, rengeteg emlék köt oda – elevenítette fel az emlékeit az uefa.com-nak. – Pályafutásom egyik legszebb időszakát töltöttem a Benficában, remélem, ezúttal is szerencsét hoz a csapat stadionja. A Bayern München képességeivel tisztában vagyunk, és azzal is, hogyan lehet legyőzni. Kulcsfontosságú lesz, hogy hátul minél jobban zárjunk, ne adjunk sok lehetőséget az ellenfélnek. Ha ezt sikerül elérnünk, és elöl jó százalékkal használjuk ki a helyzeteinket, minden esélyünk meglesz az elődöntőbe kerülésre.”

A BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCAS DÖNTŐJÉNEK TOVÁBBI PROGRAMJA
NEGYEDDÖNTŐ
Augusztus 14. (Estádio da Luz)
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Bayern München (német) – élőben az NSO-n!

Augusztus 15. (Estádio José Alvalade)
21.00: Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia) – élőben az NSO-n!

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 18. (Estádio da Luz)

21.00: RB Leipzig (német)–Paris Saint-Germain (francia) – élőben az NSO-n!

Augusztus 19. (Estádio José Alvalade)
21.00: Manchester City (angol)/Olympique Lyon (francia)–FC Barcelona (spanyol)/Bayern München (német) – élőben az NSO-n!

DÖNTŐ
Augusztus 23., 21.00 (Estádio da Luz)

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Klose arra számít, hogy megdöntik a gólcsúcsát

Foci vb 2026
6 órája

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 1:47

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
2026.06.11. 09:25

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Messi csereként állt be, de így is rúgott egy gólt az argentinok utolsó felkészülési meccsén

Foci vb 2026
2026.06.10. 07:23

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:39

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32
Ezek is érdekelhetik