Barcelona: Dembélé zöld utat kapott, játszhat a Bayern ellen

M. D.M. D.
2020.08.14. 08:15
null
Ousmane Dembélé a Bayern ellen térhet vissza súlyos combsérülése után (Fotó: FC Barcelona)
Csaknem kilenc hónappal azután, hogy megsérült, Ousmane Dembélé megkapta a zöld jelzést az FC Barcelona labdarúgócsapatának orvosaitól a játékra, így pénteken pályára léphet a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben.


A 23 éves francia szélső 2019. november 27-én volt csapata, a Borussia Dortmund elleni BL-csoportmeccsen sérült meg, amit követően több mint két hónapot kellett kihagynia, de még mielőtt tétmérkőzésen újra pályára lépett volna, februárban rásérült a combjára, meg kellett műteni, és azóta sem játszhatott.

Csütörtökön azonban – a Bayern elleni Bajnokok Ligája-találkozót megelőző utolsó edzést követően – Dembélé megkapta az orvosok engedélyét, így 260 nap után ismét számíthat a játékára a katalánok szakmai stábja.

Quique Setién vezetőedző a felvezető sajtótájékoztatón elárulta, ha Dembélé szerepet is kap a bajorok elleni összecsapáson, várhatóan csak néhány percre áll majd be.

A két csapat BL-negyeddöntője pénteken 21 órakor kezdődik, a mérkőzést a szlovén Damir Skomina vezeti.


BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ
21.00:
Barcelona (spanyol)–Bayern München (német), Lisszabon (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
17 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
19 órája

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
19 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
21 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56
Ezek is érdekelhetik