Man. City: Nem ölöm meg magam, ha nem nyerünk BL-t – Guardiola

Vágólapra másolva!
2019.10.01. 13:50
null
Guardiola nem idegeskedik a Bajnokok Ligája miatt (Fotó: AFP)
A Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere, Pep Guardiola a Dinamo Zagreb ellen készülhet a BL-ben. A keddi csoportmeccs előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, nem változik meg az élete, ha nem nyeri meg a Bajnokok Ligáját.

 

„Természetesen meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját, de ha nem jön össze, akkor sem változik meg az életem. Emiatt nem fogom megölni magam, ezt ígérem!” – válaszolta Pep Guardiola az újságíró kérdésére.

„Már elmondtam, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy megnyerjük a sorozatot, ennek ellenére mindig ezt a kérdést kapom meg. Ha jól emlékszem, az első évemben, az első BL-meccsem előtt is pontosan ugyanez volt” – tette hozzá a spanyol szakember.

 


 

A mérkőzés abból a szempontból érdekes nekünk, hogy a zágrábiaknál három olyan játékos szerepel, aki jövő héten pályára léphet a magyar válogatott ellen: a kapus Dominik Livakovic, illetve a támadósorban Bruno Petkovic és Mislav Orsic. Az összes tétmérkőzést tekintve Petkovic eddig hét gólt szerzett az idényben (közülük egyet a Ferencváros ellen), míg Orsic már kilencszer volt eredményes. A 26 éves futballista első BL-főtáblás mérkőzésén lépett pályára legutóbb az Atalanta ellen (4–0), és triplával tette emlékezetessé bemutatkozását.

A Manchester City kedd este 21 órától fogadja a Dinamo Zagreb csapatát az Etihad Stadiumban a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
18.55:
Real Madrid–FC Bruges (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Galatasaray–PSG (Tv: Spíler1)
B-CSOPORT
21.00: Olympiakosz–Crvena zvezda
21.00: Tottenham–Bayern München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
C-CSOPORT
18.55: Atalanta–Sahtar Doneck (Tv: Spíler1)
21.00: Manchester City–Dinamo Zagreb
D-CSOPORT
21.00: Lokomotiv Moszkva–Atlético Madrid
21.00: Juventus–Leverkusen (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

1. HNL: az Eszék simán kikapott a Dinamótól

Minden más foci
2026.01.25. 22:01

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 10:45

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09
Ezek is érdekelhetik