BL: Alexander-Arnold és Matip sem lép pályára Belgiumban

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.23. 15:25
null
Alexander-Arnold vírusos betegség miatt kénytelen kihagyni a belga csapat elleni összecsapást (Fotó: AFP)
Szerda este Belgiumban, a Genk ellen játszik Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést a címvédő Liverpool. Jürgen Klopp két alapemberét is kénytelen lesz nélkülözni.

 

A liverpooliak hivatalos oldalukon jelentették be, hogy a szerda esti, Genk elleni csoportmeccsre Trent Alexander-Arnold és Joël Matip sem utazott el a 19 fős kerettel. Előbbi vírusos betegség, utóbbi térdsérülés miatt kénytelen kihagyni a belga csapat ellen összecsapást.

A klub továbbá azt is nyilvánosságra hozta, hogy a múlt hét vasárnapi, Manchester United elleni angol bajnokin sérülés miatt kimaradó Mohamed Szalah elutazik a csapattal, de pályára lépése egyelőre kérdéses.

„Meg kell várnunk, hogyan reagál este, de semmilyen kockázatot nem fogunk vállalni. Az edzéseken minden rendben volt, és ez a legfontosabb” – mondta Jürgen Klopp.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT
21.00:
FC Salzburg (osztrák)–Napoli (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Genk (belga)–Liverpool (angol) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
21.00:
Internazionale (olasz)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Slavia Praha (cseh)–Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
18.55:
RB Leipzig (német)–Zenit (orosz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Benfica (portugál)–Olympique Lyon (francia)
H-CSOPORT
18.55:
Ajax (holland)–Chelsea (angol) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Lille (francia)–Valencia (spanyol)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43
Ezek is érdekelhetik