BL: megvan a 2021-es, a 2022-es és a 2023-as döntő helyszíne

2019.09.24. 19:58
null
A müncheni Allianz Aréna másodszor adhat otthont BL-döntőnek (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden bejelentette a 2021-es, a 2022-es és a 2023-as Bajnokok Ligája-döntő helyszínét.

 

UEFA: megvan a neve a 2021-ben rajtoló, harmadik számú sorozatnak

Mint ismert, a jelenlegi kiírás döntőjének május 30-án az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadion ad otthont, és most már azt is tudjuk, hol lesz a következő három finálé.

Az UEFA tájékoztatása szerint 2021-ben Szentpéterváron, 2022-ben Münchenben, 2023-ban pedig a londoni Wembleyben rendezik meg a sorozat utolsó meccsét.





Münchenben ez lesz az ötödik BEK/BL-döntő, az Allianz Arénában 2012 után másodszor játszanak finálét. Londonnak sem lesz ismeretlen a rendezés, a régi Wembleyben öt, az újban eddig két döntőt játszottak. Oroszországban eddig csak egy döntőre került sor a legrangosabb sorozatban: 2008-ban Moszkva (Luzsnyiki) volt a házigazda.

Az is kiderült, hogy a 2021-es Európa-liga-döntőt Sevillában, a 2021-es európai Szuperkupa-mérkőzést pedig Belfastban rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Történelmi metzi siker Budapesten, elveszítette a BL-döntőt a Győri Audi ETO

Kézilabda
2026.06.07. 19:38

Több mint 1400-an vettek részt az újraélesztési kampányban a BL-döntő napján

Bajnokok Ligája
2026.06.05. 12:40

Az álomsziget – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.06.04. 23:53

Nélkülük – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.06.04. 00:26

Billy Wright családja a helyszínen tekintette meg a pesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.06.03. 11:18