BL: régi ismerős látogatta meg az FTC-t Máltán – kép

BORBOLA BENCE (VALLETTA)BORBOLA BENCE (VALLETTA)
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 13:09
null
Régi ismerős látogatta meg a Ferencvárost (Fotó: Borbola Bence)
Máltán várja a Valletta elleni esti (20 óra) Bajnokok Ligája-selejtező-visszavágót a Ferencváros. Az első mérkőzésen elért 3–1-s győzelem után bizakodóak a zöld-fehérek, ebéd előtt pedig régi ismerős látogatta meg a csapatot.

 

„Isten hozott Titeket Máltán!” – tárta szét karjait a szálloda halljába belépve Justin Haber. A zöld-fehérek korábbi kapusa a csapat délelőtti sétáját követően ugrott be a Ferencváros szállodájába, a máltai Grand Hotel Excelsiorba, hogy megigyon egy kávét a labdarúgókkal és a klub elöljáróival is váltson néhány szót. A szálloda halljában hosszasan beszélgetett Kubatov Gáborral, a Ferencváros elnökével is.

„Nagyon jó volt újra találkozni a régi ismerősökkel – mondta Justin Haber. – Itt élek Vallettában, a mai napig követem a Fradit a világhálón, szinten minden közösségi oldalon. Megmondom őszintén, irigykedem, hiszen csodás az új stadion, és a csapat is jól szerepel. Halbiológusként dolgozom, nem unatkozom, elfoglalt üzletember vagyok itt Máltán.”

A labdarúgók a nagy melegben mindössze rövid sétát tettek Valletta városában, ezekben az órákban pedig a légkondicionált szállodában lazítanak. A délutáni ebédet és uzsonnát követően hat óra tájban indulnak a hoteltől negyedórára található máltai Centenáriumi Stadionba.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 30., KEDD
20.00: Valletta FC–Ferencváros (Tv: Duna) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Ta'Qali, Centenary Stadion. Vezeti: Jonathan Lardot (belga)
Az első mérkőzésen: 1–3.

A párharc továbbjutója a Dinamo Zagreb–Szaburtalo Tbiliszi (grúz) győztesével találkozik a harmadik selejtezőkörben, a párharc vesztese az Európa-liga harmadik selejtezőkörében az FC Santa Coloma(andorrai)–Asztana FK (kazah) továbbjutójával mérkőzik meg.

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
4 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
4 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
17 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
19 órája

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
23 órája

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
Tegnap, 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
Tegnap, 10:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik