Női BL: az FTC ma megtudja, mely csapatok ellen selejtez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.21. 09:13
null
A Ferencváros ellenfeleket kap a női foci BL-ben (Fotó: Török Attila)
Pénteken 13.30-kor a Ferencváros női labdarúgócsapata is ellenfelet kap a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Pontosabban ellenfeleket, hiszen a női BL-ben négycsapatos csoport küzdelmeit kell megnyerni a 32 csapatos főtáblára jutáshoz.

A főtáblán 22 hely már elkelt, a tíz legerősebb bajnokság (francia, német, spanyol, angol, cseh, dán, svájci, olasz, svéd és orosz) első két helyezettje mellett a skót és az osztrák bajnok ússza meg a selejtezőt, amelyben 40 csapat vesz részt.

A 40 klubot tíz négycsapatos csoportba sorsolják, egyikük házigazdaként fogadja a másik hármat, s körmérkőzések után a csoportelső jut a főtáblára. A 32 között már egyenes kieséses rendszerben zajlanak a főtáblás küzdelmek.

A Ferencváros a négy kalapból a másodikba került, s biztosan nem lesz házigazda, ebből tízet ugyanis már kijelöltek (kalapoktól függetlenül), és a magyar bajnok nincs köztük.

A BL előző kiírásának döntőjét Budapesten játszották, a címvédő francia Olympique Lyon 4–1-re legyőzte a Barcelonát.

Legfrissebb hírek

Az Európa-kupa elérése a tét az FTC női csapatának a Mitrovica elleni BL-selejtezőn

Minden más foci
2026.08.08. 07:32

Hosszabbításban dőlt el: kiesett a női BL-selejtezőből a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 19:19

Megvannak az FTC női csapatának BL-selejtezős ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.07.27. 21:46

Bejelentette visszavonulását Marozsán Dzsenifer

Minden más foci
2026.07.07. 16:03

Női futball: az Atlético Madridba igazolt Csiszár Henrietta – hivatalos

Légiósok
2026.07.06. 23:12

BL: az ETO-ra a selejtező 2. fordulójában az izraeli bajnok várhat

Bajnokok Ligája
2026.06.17. 12:17

Női foci: magyar játékos lett az osztrák Bundesliga legjobbja

Légiósok
2026.05.29. 11:08

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.05.23. 20:01