Ismét volt tánc – Bodnár Zalán jegyzete

Különleges, semelyikhez sem hasonlítható klub azért ez az Ajax, lássuk be!

2015 januárjában volt szerencsém a helyszínen látni az Ajax–Feyenoord holland szuperrangadót. A most mindenkit lenyűgöző amszterdami csapatból négy éve még csak egyvalaki, Lasse Schöne játszott. A klub éppen akkor búcsúztatta hivatalosan, látványos tűzijátékkal a Manchester Unitedbe szerződő Daley Blindet és a Tottenhambe távozó Toby Alderweireldet. A stadion természetesen tele volt, a körítés magával ragadó, a hangulat varázslatos – a játék viszont csapnivaló, már-már nézhetetlen.

A lelátón ülve ambivalens gondolatok gyötörtek: egyszerre sajnáltam a szebb napokat megélt amszterdami óriást, ugyanakkor elítéltem, megvetettem magamban. Sajnáltam, mert tudom, hogy nincs klub, amely nagyobb kárvallottja lenne az általam is gyűlölt Bosman-szabálynak, amelynél szerintem semmi sem ártott jobban a futballnak százötven éves története során; klasszikus nevelőklubként az Ajax rendre kénytelen elengedni a legjobb fiatal játékosait, így a léte tulajdonképpen folyamatos újjáépítésekből áll. De meg is vetem azért, mert miközben kineveli fél Európának a későbbi szupersztárokat, meg sem próbálja néhány jó év erejéig egyben tartani, egy csapatban a tehetségeit, és látszólag cseppet sem érdekli, hogy kiszolgálja hűséges és megértő közönségét. Gazdaságilag sem értettem az egészet, arra gondolván: ha újra világverő csapata lenne Amszterdam büszkeségének, mégiscsak jobb áron tudná értékesíteni sztárrá növő játékosait, mint reményteli húszévesekként.

Így fordulhatott elő, hogy az elmúlt negyedszázadban szinte semmilyen nemzetközi sikernek sem lehetett részese az Ajax. Az 1995-ös BL-győzelem, az 1996-os döntő és az 1997-es elődöntő után egyszer járt még a csapat a legjobb nyolc között (2003 tavaszán), de azon kívül nem termett neki babér.

Mostanáig.

Egyelőre „csak” a legjobb négyben van az együttes, ám legyen akármilyen végkifejlete a BL-sorozatnak, a Real Madrid és a Juventus idegenbeli megsemmisítése után ennek a tavasznak már menthetetlenül a lendületes, mindenkit elbűvölő Ajax lesz a hőse. Pontosan emlékszem: hasonlót éreztünk 1994–1995-ben is, amikor a Van Gaal-féle csapat ismeretlen fiatalokkal a Bayern Münchent és a Milant oktatta, és 22 évnyi szünet után váratlanul visszaült Európa trónjára. Azóta majdnem ugyanannyi, 24 esztendő telt el.

A jelek szerint az amszterdami klubvezetők negyedszázadonként úgy döntenek, kicsit felengednek, kirúgnak a hámból, és elkiáltják magukat: „Legyen tánc!”

Aztán amikor mindenki kijózanodott és megnyugodott, megint boldogan árusíthatnak tovább.