PSG: a katari uralkodó elbeszélgetne az elnökkel – sajtóhír

2019.03.08. 13:22
null
Nasszer al-Kelaifi pozíciója meginoghat a PSG élén (Fotó: AFP)
A francia Le Parisien értesülései szerint Katar uralkodója találkozót sürget Nasszer al-Kelaifival, a Paris Saint-Germain elnök-vezérigazgatójával a klub sorozatos Bajnokok Ligája-kudarcai miatt.

Az elnök a katari emír pénzéből gazdálkodva intézi a klub ügyeit, de amióta 2011 októberében a PSG élére állt, a csapat a rendkívüli költekezés ellenére az elődöntőig sem jutott el a Bajnokok Ligájában.

Az uralkodó több kérdésben is választ vár al-Kelaifitól, akinek a pozíciója meginoghat a PSG élén.

Az utóbbi időszak rossz döntései közé sorolják Patrick Kluivert és Antero Henrique sportigazgatói kinevezését. A holland idejében Julian Draxler volt a legnagyobb igazolás, míg a brazil a legutóbbi két átigazolási időszakban képtelen volt védekező középpályást szerződtetni.

Nagy hibának tartják még, hogy olyan előfordulhat, mint Serge Aurier korábbi videója, amelyben Laurent Blanc akkori vezetőedzőt kritizálta, míg most Adrien Rabiot élő szerződése ellenére hetek óta nem szerepel a meccskeretben, mert nem írta alá szerződéshosszabbítását.

A legnagyobb gond az, hogy Neymar a szerződtetése óta kiváltságokat élvez, és szinte bármit tesz, nem büntetik meg miatta.

 

Legfrissebb hírek

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
6 órája

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
22 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 18:19

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 09:19

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
2026.05.18. 18:13

Neymar: Egészséges vagyok, és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
2026.05.18. 10:04

Neymar kiborult: tévedésből cserélték le a kerethirdetés előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
2026.05.17. 21:06
Ezek is érdekelhetik