BL: Langék és Nagy Dominikék is odahaza kaptak ki

Vágólapra másolva!
2018.07.24. 22:50
Kleinheisler László duplájával az Asztana legyőzte hazai pályán a Midtjyllandot a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén. A házigazda kazah csapat magyar légiósa végig a pályán volt, a vendégeknél Korcsmár Zsolt csereként állt be a 77. percben. A Lang Ádámot végig a kispadon tartó CFR Cluj otthon kapott ki a Malmőtől.

Kleinheisler László megszerezte első találatát az Asztana színeiben (a 33. mérkőzésén), mintegy 22 méterről lőtte ki a bal alsót a Midtjylland elleni hazai Bajnokok Ligája-selejtezőn. A válogatott középpályás átvezette a labdát a dán térfélen, majd mivel senki sem támadta meg, pontos lövéssel vette be a vendégek kapuját.

A fordulás után egyenlített a Midtjylland, ám Kleinheisler ismét megvillant! A 94. percben közel harminc méterről vállalkozott lövésre, és elképesztően nagy gólt lőtt a kapu bal oldalába, amivel az Asztana megnyerte a mérkőzést. BUMM!

Nagy Dominik a kispadról nézte, ahogy csapata, a Legia Warszawa hazai pályán 2–0-s vereséget szenved a nagyszombati Spartak Trnavától.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

• BAJNOKI ÁG
Asztana (kazah)–FC Midtjylland (dán) 2–1
(Kleinheisler 31., 94., ill. Wikheim 51.)
CFR (romániai)–Malmö FF (svéd) 0–1 (Strandberg 45.)
Dinamo Zagreb (horvát)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 5–0 (Hajrovic 22., Orsic 28., Ademi 51., 62., Hodzic 82.)
Shkëndija (macedón)–Sheriff (moldovai) 1–0 (Ibraimi 24.)
Crvena zvezda (szerb)–Suduva (litván) 3–0 (Ebecilio 23., Radonjics 35., 58.)
Legia Warszawa (lengyel)–Spartak Trnava (szlovák) 0–2 (Grendel 16., Vlasko 93.)

• NEM BAJNOKI ÁG
PAOK (görög)–FC Basel (svájci) 2–1
(Canas 32., Prijovics 80., ill. Al. Ajeti 82.)

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
15 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
16 órája

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
16 órája

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
17 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
19 órája

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Csongvai gólt szerzett, győzött Észtországban az AIK

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 20:59
Ezek is érdekelhetik