BL: Nem hittem volna, hogy ennyi döntőn játszhatok – Bale

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 10:18
Gareth Bale, a Real Madrid labdarúgója a Liverpool elleni szombati Bajnokok Ligája-döntő előtt elmondta: sohasem gondolta volna, hogy karrierje során négyszer is pályára léphet a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában.

Gareth Bale jó formában érzi magát a BL-döntő előtt (Fotó: AFP)
Gareth Bale jó formában érzi magát a BL-döntő előtt (Fotó: AFP)
Gareth Bale jó formában érzi magát a BL-döntő előtt (Fotó: AFP)
Gareth Bale jó formában érzi magát a BL-döntő előtt (Fotó: AFP)
Gareth Bale jó formában érzi magát a BL-döntő előtt (Fotó: AFP)

„Történelmet írunk. Azért igazoltam a Real Madridhoz, hogy trófeákat nyerjek, különleges nap lesz a szombati" – mondta Gareth Bale, aki 2013-ban 85 millió fontért igazolt a Tottenhamtől a Real Madridhoz, s azóta háromszor ünnepelhetett Bajnokok Ligája-győzelmet, valamint megnyerte a spanyol La Ligát és a Király-kupát is a fővárosi csapattal.

„Nagyszerűen érzem magam, fizikailag jó állapotban vagyok, készen állok a döntőre. Tavaly egymás után másodszor nyertünk, idén még többet akarunk. Tudjuk, hogy egy nagyon elhivatott csapat ellen lépünk pályára. Sohasem hittem volna, hogy ennyi döntőn játszhatok; hármat már megnyertünk, ez lehetne a negyedik, ami minden várakozást felülmúlna."

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ, KIJEV
20.45:
Real Madrid (spanyol)–Liverpool FC (angol) (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

Legfrissebb hírek

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Magyar és külföldi világsztárok részvételével a budapesti BL-döntő előtt is megrendezik a Legendák Tornáját

Bajnokok Ligája
2025.12.19. 12:38

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39
Ezek is érdekelhetik