BL: a világ második és nyolcadik legértékesebbje döntőzik

MTI MTIMTI MTI
2018.05.23. 12:09
A világ második és nyolcadik legértékesebb labdarúgóklubja csap össze egymással Kijevben, a Bajnokok Ligája szombati döntőjében a KPMG könyvvizsgáló cég tanulmánya szerint.

Az elemzésből kiderül, hogy bár a két csapat a listán közel áll egymáshoz, a különbség így is hatalmas, ugyanis a legutóbbi két kiírásban győztes madridi együttesnek 2.92 milliárd euró, míg a szigetországi gárdának alig a fele, 1.58 milliárd az értéke mint üzleti vállalkozásnak.

A KPMG szerdai tájékoztatása szerint a madridiakat csak a Manchester United előzi meg. Az MU 3.255 milliárdot ér, ugyanakkor a bérköltségek a Realnál voltak a legmagasabbak: a madridiak 400 millió eurót fordítottak erre az elmúlt esztendőben.

Az elemzés a 32 leggazdagabb klubra tért ki. Az első tízben hat angol mellett a Real Madrid, a Barcelona (3.), a Bayern München (4.) és a Juventus (9.) szerepel.

„A 32 klub együttesen egy év alatt kilenc százalékkal tudta növelni a cégértékét, és az eredményük is látványosan emelkedett annak ellenére, hogy a játékoskeretre a drasztikusan emelkedő transzferdíjak és fizetések miatt egyre többet költenek” – áll az elemzésben.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az utóbbi idők legnagyobb nyertese a Tottenham Hotspur, amely két év alatt 61 százalékkal, azaz mintegy 485 millió euróval növelte a cégértékét, és így már a lista 10. helyén áll. Tavaly ugyancsak jól tejesített az SSC Napoli, amely egy év alatt 27 százalékos növekedéssel lett a 17. helyezett, egyúttal az olasz futball második legértékesebb vállalkozása.

Ami a nyereséget illeti, a lista két legjobban teljesítő klubja, a 15. angol Leicester City és a Napoli egyaránt több mint 100 millió eurós adózás előtti nyereséget ért el (108, illetve 101 millió euró).

A KPMG elemzése külön fejezetet szentel a klubok közösségi médiás megjelenésének. 2017. augusztus eleje és 2018. április vége között a top 32 klub összesen 111 millióval tudta növelni követőinek számát, a Twitteren 26, az Instagramon 17, a Facebookon pedig 4 százalékkal nőtt a klubhű szurkolók száma.

Legfrissebb hírek

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
18 órája

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 07:00

Figo lesz az egyik csapatkapitány a budapesti BL-döntő előtti gálameccsen

Bajnokok Ligája
2026.04.01. 11:57

Juhász Roland álom BL-döntője: Liverpool–FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.03.30. 10:55

A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát

Bajnokok Ligája
2026.03.25. 22:47

Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 22:20

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02
Ezek is érdekelhetik