Atlético: Diego Costa nem utazott el a csapattal Londonba

2017.12.05. 12:08
null
Diego Costa ezúttal otthon maradt (Fotó: AFP)
Diego Simeone, a Chelsea elleni BL-meccsre készülő Atlético Madrid vezetőedzőjének döntése értelmében Diego Costa nem utazott el a csapattal Londonba.

 

Mint ismert, Antonio Conte júniusban egy rövid üzenetben értesítette a spanyol válogatott támadót arról, hogy már nem számít rá a Chelsea-nél. Costa végül hosszas huzavona után visszatért korábbi klubjához, az Atlético Madridhoz, ám a spanyol együttes átigazolási tilalma miatt januárig nem játszhat tétmeccsen.

Costa ennek ellenére az első csapattal készül, sőt, az idegenbeli meccseknél is elutazik a többiekkel, ám ezúttal Diego Simeone úgy érezte, a csatár Londonba való visszatérése csak bonyodalmat okozna mind a játékosnak, mint pedig a Chelsea-nek is.

„Én vagyok a vezetőedző, azt a döntést hoztam meg, amiről úgy véltem, a lehető legjobb a csapatnak. Nem hiszem, hogy túl kéne ezt gondolni, inkább a keddi mérkőzésre koncentrálunk” – mondta Simeone.

Costán kívül van még egy játékos, aki éppen a Chelsea-től tért vissza a madridiakhoz, ő pedig nem más, mint Filipe Luís. A 32 esztendős balhátvéd tudja, hogy csapattársa milyen nehéz időszakot él meg azzal, hogy játszhat, ennek ellenére biztos abban, hogy a pályára visszatérve erősebb lesz, mint valaha.

„Diego rendkívüli játékos, számomra ő a legjobb: rengeteg gólt szerez, ráadásul nagyon fontosakat is. Azért tért vissza az Atléticóhoz, mert ezt szerette volna, emlékezett rá, hogy itt boldog volt. Frusztráló látni, hogy edzésen úgy dolgozik, mint egy állat, de nem játszhat. Szerencsére már csak egy hónapig lesz ez így, utána csatlakozhat hozzánk. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a segítségünkre lesz.”

„Ismeri a klubot, és azt is, milyen rendszerben játszunk, így nem lesz gond a beilleszkedéssel. Tudom, hogy nehéz időszakot élt meg a Chelsea-nél, éppen ezért mindenki azt szeretné, hogy ismét boldog legyen.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ

20.45:
Chelsea (angol)–Atlético Madrid (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Roma (olasz)–Qarabag (azeri)

C-csoport
A Roma továbbjut, ha…
– nyer
– az Atlético Madrid nem győz

Az Atlético Madrid továbbjut, ha…
– nyer, és a Roma legfeljebb egy pontot szerez

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 5 3 1 1 15–7 +8 10
2. Roma 5 2 2 1 8–6 +2 8
3. Atlético Madrid 5 1 3 1 4–3 +1 6
4. Qarabag 5 0 2 3 2–13 –11 2
Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

„Tizenöt éve edzősködöm, de ilyet még nem csináltam” – Igor Tudor a kapuscseréről

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 10:13

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Remélem, a BL-negyeddöntőben is találkozunk” – Diego Simeone a Barcelonától elszenvedett háromgólos vereség után

Spanyol labdarúgás
2026.03.04. 13:14

Majdnem mindent megnyert, mégis repült – menesztette Filipe Luíst a Flamengo

Minden más foci
2026.03.03. 10:18
Ezek is érdekelhetik