BL: a Dortmund trénere javítana a hétvégi fiaskó után

Vágólapra másolva!
2017.02.13. 22:33
Kedd este a PSG–Barcelona és a Benfica–Dortmund mérkőzésekkel megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája kieséses szakasza. A hétfői sajtótájékoztatón a német klub képviseletében Thomas Tuchel vezetőedző, míg a Benficától Rui Vitória, a portugálok trénere nyilatkozott.

„Nagy feladat egy ilyen büszke csapat ellen játszani, mint a Benfica – nyilatkozta Tuchel. – Gördülékenyen támadnak, ugyanakkor a védelmük is stabil.”Tuchel. – Gördülékenyen támadnak, ugyanakkor a védelmük is stabil.”

„A hétvégén váratlan vereséget szenvedtünk – utalt a dortmundiak vezetőedzője a Darmstadt elleni 2–1-es fiaskóra. – Megpróbálunk minél több önbizalmat adni a játékosainknak. Magabiztosnak kell lennünk, el kell hinnünk, hogy lesz olyan szakasza a meccsnek, amikor dominálni tudunk. Úgy érzem, hogy olyan csapatunk van, amellyel lehet nyerni.”

„Egy nagyon jól támadó, erős csapattal találjuk magunkat szemben, de a mi együttesünk is határozott, így meg vagyok róla győződve, hogy képesek vagyunk jó eredményre” – mondta Rui Vitória.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Keddi program

20.45: Benfica–Borussia Dortmund (Tv: Sport1)
20.45: Paris Saint-Germain–FC Barcelona (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Elképesztő izgalmak Lisszabonban, kapusa 98. percben szerzett fejes góljával jutott be a rájátszásba a Benfica!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:05

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33
Ezek is érdekelhetik