UEFA: újabb részletek a Bajnokok Ligája átalakulásáról

MTI MTIMTI MTI
2016.12.09. 21:15
null
Aleksander Ceferin UEFA-elnöknek (jobbra) tetszenek a folyamatok (Fotó: Action Images)
A 2018-tól megújuló Bajnokok Ligájában a jelenlegi 20.45-ös kezdési időpont helyett két idősávban, 19, illetve 21 órától játsszák a mérkőzéseket az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteki döntése értelmében.

 

Szintén változtatnak a kvalifikációs és a kiemelési szabályokon. A négy legerősebb – az angol, a német, az olasz és a spanyol bajnokságból – egyformán négy csapat szerepel a 32 együttest felvonultató főtáblán, ugyanakkor a selejtező nem bajnoki ágáról csupán két klub jut a csoportküzdelmekbe.

Jelenleg az úgynevezett UEFA-együttható alapján a legjobb három bajnokságot – az angolt, a németet és a spanyolt – egyaránt három csapat képviseli a főtáblán és egy-egy a selejtezőben játszik, míg a negyedikként rangsorolt olasz Serie A-ból az első kettő kezdett a csoportküzdelmekben, míg egy a selejtezőben. A kvalifikációs sorozatban a bajnokok és a nem bajnokok ágáról egyaránt öt gárda került főtáblára.

A kiemelési szisztémában az elmúlt tíz év eredményeit veszik majd figyelembe, de plusz pontokat érnek a korábbi kupagyőzelmek, ezzel olyan patinás kluboknak kedveznek, mint a Manchester United, a Milan vagy az Internazionale, amelyek az utóbbi időszakban gyengébben szerepelnek.

Az UEFA arról is határozott, hogy 2018 szeptemberében jelöli ki a 2024-es kontinensviadal helyszínét, amelyre jövő március 3-ig lehet jelentkezni. A jelenlegi állás szerint a németek egyedül pályáznak, míg négy északi ország közösen kandidál majd.

Döntöttek a 2018-as Európa-liga fináléjának helyszínéről, a rendezést Lyon nyerte el. A BL két év múlva esedékes döntőjének kijevi helyszínét már korábban kijelölték. A 2019-es U21-es Eb rendezési jogát Olaszország kapta, és az is eldőlt, hogy a jövő évi női Eb-n nyolcmillió euró lesz a pénzdíj.

Doppingról is szó esett, ebben a témában az a határozat született, hogy a mintákat tíz évig tárolják esetleges újraelemzés céljából.

Aleksander Ceferin elnök beszélt a nemzetközi szövetség (FIFA) vb-re vonatkozó bővítési tervéről is. Eszerint az UEFA nem kapott hivatalos elképzelést, így érdemben nem tud nyilatkozni a sajtóban újabban megjelent 48 csapatos tervezetről, de a szlovén sportvezető leszögezte, az UEFA nem elkötelezett a bővítés iránt. A vb-n 2022-ig 32 válogatott vesz részt.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19