Bravúros Legia-döntetlen a Real Madrid ellen, a Dortmund továbbjutott

Vágólapra másolva!
2016.11.02. 20:35
A Legia Warszawa hatalmas csatában, zárt kapuk mögött nagy meglepetésre 3–3-ra végzett odahaza a Real Madriddal. Nikolics Nemanja 69 percet játszott, helyzetbe nem került. A csoport másik mérkőzésén a Borussia Dortmund a keretből egy belső ügy miatt kirakott Pierre-Emerick Aubameyang nélkül is megverte a Sporting CP-t, így már tovább is jutott a német gárda a legjobb 16 közé.



Ronaldóék majdnem elhasaltak Varsóban (Fotó: Action Images)
Ronaldóék majdnem elhasaltak Varsóban (Fotó: Action Images)


LEGIA WARSZAWA (lengyel)–REAL MADRID (spanyol)

Régóta várta már a város és a Legia Warszawa is a Real Madrid érkezését, erre a lengyel szurkolók Dortmund elleni balhéi miatt nem engedtek be egyetlen nem hivatalos személyt sem a találkozóra.

Elmaradt a rekordbevétel, nem láthattunk újabb parádés koreográfiát és fergeteges szurkolást a Legia-hívektől – utóbbi miatt Gareth Bale pedig már az első percben kárpótolta a semleges szurkolókat egy bombagóllal.

Mintha a nagy Zinédine Zidane-t láttuk volna, a legendás, Bayer Leverkusen elleni BL-döntőben, a walesi egyébként a Real leggyorsabb BL-találatát szerezte.

A tartalékos Real lendületben marad ezt követően is, s bár szemmel láthatóan nem szakadtak meg a hajtásban a spanyolok, óriási fölényben futballoztak, azonban az ismét remek teljesítménnyel előrukkoló lengyel védő, Michal Pazdan háromszor is (!) blokkolt a kapuja torkában, mindannyiszor biztos góltól mentve meg csapatát.

Nikolics Nemanja ezúttal kezdett, nem úgy, mint Madridban, de borzasztóan egyedül maradt egy szem ékként – a második hullámban érkező Ofoe Vadis Odjidja azért megmutatta, hogy a 16-os elől is lehet gólt lőni. Mégpedig ritkán látható bombagólt, de továbbra is a Real vezetett, lévén nem sokkal előtte Bale és Karim Benzema összjátéka gólban csúcsosodott ki – ám a kétgólos vezetés után leült a spanyol csapat, a fordulás után Miroszlav Radovics pedig egy futsalos lövéssel egyenlített.

Nikolicsot még a hajrá előtt lecserélték (nem volt helyzete a magyar csatárnak), Zidane Lucas Vázquezt és Marco Asensiót is bevetette, a két csapat pedig egy gyors gólváltás (Thibault Moulin itt, Mateo Kovacic ott) után „kiegyezett” a döntetlenben.

Hatalmasat harcolt a Legia, megérdemelt a lengyelek pontszerzése (egy kis szerencse is kellett hozzá, lásd a Vázquez-lécet a 93. percben), Zidane pedig tulajdonképpen tét nélkül kipróbálta a gyakorlati 4–2–4-et, majd a 3–2–3–2-t.

Szerintünk jó időre el is felejti.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

BORUSSIA DORTMUND (német)–SPORTING (portugál)

A dortmundiak keretében hiába kerestük Pierre-Emerick Aubameyangot, akit a hivatalos indoklás szerint egy belső ügy miatt eltiltott a klub a mai BL-meccstől. A támadó így csak a lelátóról figyelhette, ahogy a helyén játszó Adrian Ramos a 12. percben fejesből megszerzi a vezető gólt a Borussiának.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A Sportingnak is megvoltak a helyzetei a gólszerzésre, így nem nyugodhatott meg a Dortmund. A varsói meccsel ellentétben itt azonban nem nyílt ki a gólzsák, a második félidőben már nem született újabb találat. A Dortmund győzelmével bejutott a legjobb 16 közé.

BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT, 4. FORDULÓ

Legia Warszawa–Real Madrid 3–3 (Odjidja 40., M. Radovics 58., Moulin 83., ill Bale 1., Benzema 35., Kovacic 85.)

Dortmund–Sporting CP 1–0 (A. Ramos 12.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 4 3 1 11–3 +8 10
2. Real Madrid 4 2 2 12–7 +5 8
3. Sporting 4 1 3 4–5 –1 3
4. Legia Warszawa 4 1 3 4–16 –12 1
Legfrissebb hírek

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
6 órája

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

Simán nyert a Dortmund Berlinben, Schäfer csereként lépett pályára

Német labdarúgás
2026.01.24. 20:33

Leadta kétgólos előnyét a Dortmund, de Emre Can büntetőjével mégis győzött

Német labdarúgás
2026.01.17. 17:43

Felkészülés: a Puskás Akadémia döntetlent játszott a Legiával

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 18:35

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29
Ezek is érdekelhetik