BL, E-csoport: a Monaco továbbjutott, a Spurs búcsúzik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.22. 22:37
null
A monacóiak győzelemnek és csoportelsőségnek is örülhetnek (Fotó: Reuters)
A Monaco labdarúgócsapata 2–1-re nyert hazai pályán a Tottenham ellen a Bajnokok Ligája E-csoportjában, ezzel a hercegségbeliek az utolsó forduló előtt biztosították a saját továbbjutásukat és a Leverkusen nyolcaddöntős helyét is, a Spurs viszont legfeljebb az Európa-ligában folytathatja tavasszal.

 

Hugo Lloris a 11. percben szép vetődéssel kivédte Radamel Falcao büntetőjét, a második félidő elején viszont Djibril Sidibé fejesével már megszerezte a vezetést a Monaco.

Harry Kane tizenegyesből gyorsan egyenlített, de Thomas Lemar még gyorsabban, a középkezdés után újra előnyhöz juttatta a hercegségbelieket (2–1).

A Spurs elkeseredett próbálkozásai kudarcba fulladtak, ami azt jelenti, hogy a londoniak lemondhatnak a nyolcaddöntőről, mivel az egymás elleni összevetésben rosszabbak a Leverkusennél. A német csapat egy győzelemmel és négy döntetlennel mondhatja magát biztos nyolcaddöntősnek.

A Monaco csoportelsőként továbbjutott, míg a Tottenham–CSZKA Moszkva mérkőzésen a csoport harmadik helye, azaz az Európa-liga-szereplés lesz a tét a felek számára.

BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ, E-CSOPORT

Monaco (francia)–Tottenham (angol) 2–1
(D. Sidibé 48., Lemar 53., ill. Kane 52. – 11-esből)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
CSZKA Moszkva (orosz)–Leverkusen (német) 1–1
(Natho 75. – 11-esből, ill. Volland 16.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monaco 5 3 2 9–4 +5 11
2. Bayer Leverkusen 5 1 4 5–4 +1 7
3. Tottenham 5 1 1 3 3–5 –2 4
4. CSZKA Moszkva 5
3 2 4–8 –4 3
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Mbappé és Vinícius vezérletével gálaelőadást tartott a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Francia Kupa: a 86. percben becserélt csatár duplája segítette továbbjutáshoz a Monacót

Francia labdarúgás
2026.01.10. 20:52
Ezek is érdekelhetik