BL: Messi összehasonlította Enrique és Guardiola Barcelonáját

2016.10.31. 09:05
null
Messi szerint nincs nagy különbség Guardiola és Enrique között (Fotó: skysports.com)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona klasszisa, Lionel Messi szerint nincs nagy különbség a katalánok korábbi és jelenlegi vezetőedzője, Pep Guardiola és Luis Enrique által irányított csapat között.

Nem sikerült jól Guardiola visszatérése a Camp Nouba, a Barcelona 4–0-ra kiütötte a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája csoportkörének előző fordulójában. Kedd este ismét összecsap egymással a két együttes – ezúttal Manchesterben –, ennek apropóján hasonlította össze Messi a két szakembert.

„A Barcelona játékrendszerét mindenki ismeri, azon kevés klubok egyike vagyunk, amelyről ez elmondható. Nem vettünk észre lényeges változásokat, de persze akad néhány. Minden vezetőedzőnek megvannak a saját elképzelései. Luis Enriquével talán egy kicsit agresszívabbak vagyunk támadásban, míg Pep Guardiolával kevesebbszer kontráztunk” – mondta Messi.

Az argentin klasszis nehéz mérkőzésre számít a Manchester City ellen, amely Messi véleménye szerint Guardiolával még jobb lesz a jövőben.

„A City nagyszerű csapat, mindig is nehéz volt ellenük játszani, most azonban Peppel még gyorsabban fognak fejlődni” – fejezte be Messi.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
C-CSOPORT
20.45: Manchester City–Barcelona (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
2026.03.19. 07:37

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53
Ezek is érdekelhetik