FTC: Tiszteletben tartjuk az UEFA döntését – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 19:12
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője nehéz mérkőzést vár a Partizani Tirana ellen, de reményei szerint labdarúgói mentálisan erősek lesznek a szerdai BL-selejtezőn, még ha eredetileg egy másik ellenfélre készültek is.

„Tiszteletben tartjuk az UEFA döntését, és tisztában vagyunk azzal, hogy a Partizani egy nagyon jó csapat – idézi a fradi.hu Thomas Dollt. – Az Európa-liga helyett a Bajnokok Ligájában kapnak lehetőséget, ezzel pedig nyilván élni akarnak. Tiszteljük az ellenfelet, de mindent megteszünk a legjobb eredményért. Eredetileg egy másik párharcra készültünk, de a rövid idő ellenére is igyekeztünk felkészíteni a játékosokat arra, ami rájuk vár majd. Megismertük a Partizanit, ismerjük a stílusukat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ők már játszottak egy tétmeccset. Nem szeretek előre jósolni, függ a meccstől is, hogy mivel lehetünk elégedettek, de ha látunk esélyt a győzelemre, akkor azt meg akarjuk ragadni. Figyelnünk kell arra is, hogy mentálisan erős legyen a csapat.”fradi.hu Thomas Dollt. – Az Európa-liga helyett a Bajnokok Ligájában kapnak lehetőséget, ezzel pedig nyilván élni akarnak. Tiszteljük az ellenfelet, de mindent megteszünk a legjobb eredményért. Eredetileg egy másik párharcra készültünk, de a rövid idő ellenére is igyekeztünk felkészíteni a játékosokat arra, ami rájuk vár majd. Megismertük a Partizanit, ismerjük a stílusukat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ők már játszottak egy tétmeccset. Nem szeretek előre jósolni, függ a meccstől is, hogy mivel lehetünk elégedettek, de ha látunk esélyt a győzelemre, akkor azt meg akarjuk ragadni. Figyelnünk kell arra is, hogy mentálisan erős legyen a csapat.”

A Partizani–FTC párharc első mérkőzése szerdán 20 órakor kezdődik Albániában (Tv: M4 Sport), a visszavágót július 20-án rendezik 19.30-kor.

Legfrissebb hírek

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

Labdarúgó NB I
4 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
10 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09
Ezek is érdekelhetik