BL: A szurkolóknak joguk van tiltakozni – Pellegrini

MTI MTIMTI MTI
2015.11.03. 09:08
A szurkolóknak jogukban áll kifütyülni a Bajnokok Ligája himnuszát, ha így fejezik ki, hogy elégedetlenek az európai szövetség (UEFA) működésével – vélte Manuel Pellegrini, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az UEFA fegyelmi eljárást indított az angol klubbal szemben, mivel a drukkerek nemtetszésüknek adtak hangot a Sevilla elleni, október 21-i BL-találkozó előtt.

„Mindenkinek joga van tiltakozni” – szögezte le a chilei tréner a keddi, spanyolországi visszavágó előtti sajtótájékoztatón. „Ha pfújolnak, azt azért teszik, mert úgy érzik, az UEFA valamit nem jól csinál” – reagált arra, hogy előzőleg a csapatkapitány Vincent Kompany viccnek minősítette a vizsgálatot.

„A Bajnokok Ligája himnuszában nincs semmi szent – vélekedett a belga védő. – Számos olyan mérkőzést játszottunk, amelyen rasszista megnyilvánulások is voltak, és ezeket el kell viselnünk.”

A szurkolókat az dühítette fel, hogy tavaly a Manchester Citynek zárt kapuk mögött kellett lejátszania a CSZKA Moszkva elleni mérkőzését az orosz klub drukkereinek korábbi fegyelmezetlensége miatt, s az UEFA nem kártalanította azokat az angolokat, akik kifizették az útjukat az orosz fővárosba, miközben jelentések szerint néhány CSZKA-szimpatizáns azért bejutott az összecsapásra. A City hívei azóta rendszeresen megzavarják a BL himnuszának lejátszását.

Az UEFA november 19-én foglalkozik a manchesteri klub ügyével.

 

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
19 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24