BL: MU–Bruges, Lazio–Bayer és Valencia–Monaco a csoportkörért

Vágólapra másolva!
2015.08.07. 11:55
null
Húsz csapat, tíz kiadó hely a BL-csoportkörben (Fotó: UEFA)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Nyonban kisorsolta a Bajnokok Ligája playoffkörének párosítását. A Manchester Unitedra az FC Bruges, a Lazióra a Bayer Leverkusen vár. Az előző idényben negyeddöntős Monaco a Valenciával küzd meg a csoportkörért.

 

A sorsolást húsz együttes képviselője várta Nyonban pénteken. A playoffkörben érintett csapatok közül csak a kazah Asztana és az albán Skënderbeu nem szerepelt korábban a Bajnokok Ligája csoportkörében. Előbbi a ciprusi APOEL-t, az albán gárda pedig a horvát Dinamo Zagrebet kapta.

A Videotont a BL-ből kiejtő BATE a szerb Partizan Beograddal küzd meg a legjobb harminckettő közé jutásért.

Érdekesség, a néhány éve Magyarországon dolgozó Paulo Sousa két korábbi klubja (Basel, Maccabi Tel-Aviv) épp egymás ellen készülhet. A svájci és az izraeli együttes az előző idényben négy tétmérkőzést játszott egymás ellen: kettőt a BL-selejtezőben, kettőt pedig az El-ben a legjobb 32 között. Mindkét alkalommal a Basel jutott tovább.

A nem bajnoki ágon a BL-csoportkörben legutóbb 2007-ben szereplő Lazio a Bayer Leverkusennel csap össze, míg a Manchester United az FC Bruges legyőzésével térhet vissza egy szezon után a BL-főtáblára.

A portugál Sportingra és az orosz CSZKA Moszkvára meglehetősen nagy utazás vár. A portugálok revánsot vehetnek az oroszokon a 2005-ös lisszaboni UEFA-kupa-döntős vereségért. A Valencia pedig csatlakozhat a Barcelona, Real Madrid, Atlético Madrid, Sevilla négyeshez, s ezzel történelmet írhat(nak), ha továbbjut a legutóbbi évadban a negyeddöntőig menetelő Monacón. Korábban ugyanis még sohasem fordult elő, hogy egy nemzetből öt csapat szerepeljen a csoportkör küzdelmeiben.

BAJNOKOK LIGÁJA, PLAYOFFKÖR
BAJNOKI ÁG
Asztana (kazah)–APOEL (ciprusi)
Skënderbeu (albán)–Dinamo Zagreb (horvát)
Celtic (skót)–Malmö FF (svéd)
FC Basel (svájci)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
BATE (fehérorosz)–Partizan Beograd (szerb)
NEM BAJNOKI ÁG
Lazio (olasz)–Bayer Leverkusen (német)
Manchester United (angol)–FC Bruges (belga)
Sporting CP (portugál)–CSZKA Moszkva (orosz)
Rapid Wien (osztrák)–Sahtar Doneck (ukrán)
Valencia (spanyol)–Monaco (francia)
Az első mérkőzéseket augusztus 18–19-én, míg a visszavágókat 25–26-án rendezik.
A párharcok vesztesei az Európa-liga csoportkörében folytatják.


 

Legfrissebb hírek

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
22 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
23 órája

Csongvaiék kiütéssel, Keresztesék újra egyet lőve jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
Tegnap, 21:05

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:32

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:24

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 20:36

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 18:52
Ezek is érdekelhetik