BL: Yaya Touré, Arteta, Jordi Alba és a két játéknap hiányzói

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.23. 14:38
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzései közül a hátralévő négy találkozót kedden és szerdán rendezik meg. Megnéztük, kik azok, akik eltiltás vagy sérülés miatt kénytelenek kihagyni az összecsapásokat.

Nemcsak ezen a héten, az összes nyolcaddöntős párharcból kiemelkedik a Manchester City–Barcelona összecsapás. A hazaiak érzékeny veszteséget szenvedtek a CSZKA Moszkva ellen, Yaya Tourét ugyanis kiállították, a középpályás így nem játszhat az első mérkőzésen. Rajta kívül egy hiányzója lehet Manuel Pellegrininek, James Milner térdsérülés miatt nem lépett pályára a Newcastle ellen, ám nem kizárt, hogy kedden számolhat vele a chilei menedzser. Yaya Tourét ugyanis kiállították, a középpályás így nem játszhat az első mérkőzésen. Rajta kívül egy hiányzója lehet Manuel Pellegrininek, James Milner térdsérülés miatt nem lépett pályára a Newcastle ellen, ám nem kizárt, hogy kedden számolhat vele a chilei menedzser.

A Barcelonánál továbbra sem bevethető a műtét miatt kieső Thomas Vermaelen, de a hétvégén a Málagától elszenvedett vereség alkalmával Jordi Alba is összeszedett egy kisebb sérülést, így csak a mérkőzés előtti órákban dől el, vállalja-e a játékot.

A Juventusnál Kwadwo Asamoah biztosan, Andrea Barzagli, Alessandro Matri és Luca Marrone valószínűleg kihagyja a Dortmund elleni összecsapást. A németeknél sem rövid a maródiak listája: Kevin Grosskreutz, Sven Bender és Sebastian Kehl játékára is kevés az esély, Mats Hummels,Erik Durm, Ciro Immobile és Jakub Błaszczykowski pedig betegséggel küszködik.

Omer Toprak eltiltása, Robbie Kruse bokasérülése miatt nem játszhat a Bayer Leverkusenben az Atlético Madrid ellen, Lars Bender és Tin Jedvaj neve mellett még kérdőjel szerepel. A spanyol bajnoki címvédőnél biztos hiányzó nincsen, Koke és Tiago is valószínűleg pályára léphet.

Az Arsenal a Monacóval játszik, az „ágyúsoknál” Mikel Arteta,Mathieu Debuchy és Abou Diaby sem bevethető, Jack Wilshere, Aaron Ramsey és Alex Oxlade-Chamberlain játéka pedig kérdéses. A hercegségbelieket Jérémy Toulalan hiánya érzékenyen érintheti, Layvin Kurzawa sem valószínű, hogy játszhat, de Joao Moutinhóra,Ricardo Carvalhóra, Tiemouá Bakayokóra és Andrea Raggira is vizsgálat vár még.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDONTŐ
KEDD
20.45: Manchester City–Barcelona (tv: Sport 1)
20.45: Juventus–Borussia Dortmund (tv: Digi Sport 1)

SZERDA
20.45: Bayer Leverkusen–Atlético Madrid (tv: Digi Sport 2)
20.45: Arsenal–Monaco (tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Guardiola az Arsenal elleni döntetlenről: „Lesz.rom az eredményt, csak lássam a tüzet a csapatban”

Angol labdarúgás
2025.09.22. 07:50

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32
Ezek is érdekelhetik