BL: „Ibra nagyszerű fickó, a média alkot róla hamis képet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.15. 10:34
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi játéknapján az angol Chelsea a francia Paris Saint-Germainhez látogat. Az összecsapás kapcsán a brazil David Luiz – aki 2014-ben épp a „kékektől” szerződött a PSG-hez – elmondta, csapattársa, Zlatan Ibrahimovic teljesen más személyiség, mint amilyennek a média beállítja, és ha jó formában lesz, akkor még José Mourinho sem tudja semlegesíteni.

„Két Zlatan létezik – kezdte David Luiz. – Az egyik az igazi, a másik a média által teremtett személyiség. Ő volt az egyik oka annak, hogy kétezer-tizennégy nyarán a PSG-hez szerződtem. Amikor ellene játszottam, odajött, és azt mondta, szeretné, ha a következő szezontól már egy csapatban szerepelnénk. A világ egyik legjobb játékosa, és nem mellesleg nagyszerű fickó. Mourinho jól ismeri őt az Interből, és az lesz a célja, hogy valahogyan semlegesítse, ám Zlatant senki sem képes megállítani, ha formában van” – áradozott a védő a svéd csatárról, majd röviden kitért korábbi menedzserére, a portugál José Mourinhóra is, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a Chelsea 50 millió euróért eladta őt.David Luiz. – Az egyik az igazi, a másik a média által teremtett személyiség. Ő volt az egyik oka annak, hogy kétezer-tizennégy nyarán a PSG-hez szerződtem. Amikor ellene játszottam, odajött, és azt mondta, szeretné, ha a következő szezontól már egy csapatban szerepelnénk. A világ egyik legjobb játékosa, és nem mellesleg nagyszerű fickó. Mourinho jól ismeri őt az Interből, és az lesz a célja, hogy valahogyan semlegesítse, ám Zlatant senki sem képes megállítani, ha formában van” – áradozott a védő a svéd csatárról, majd röviden kitért korábbi menedzserére, a portugál José Mourinhóra is, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a Chelsea 50 millió euróért eladta őt.

„Kölcsönös tisztelet van közöttünk, természetes, hogy kezet rázunk majd. Nagyszerű ember és edző, elképesztő tudással.”

Legfrissebb hírek

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
9 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
17 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34