Ifi BL: magyar csapat is lehet jövőre a sorozatban

Vágólapra másolva!
2014.11.02. 15:38
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a 2015–16-os szezonra megváltozik az ifjúsági Bajnokok Ligája lebonyolítása, ennek következtében jó esély van rá, hogy magyar csapat is részt vesz majd a sorozatban. Jelen állás szerint az MTK Budapest U18-as korosztálya méretheti meg magát akár a legnagyobb sztárklubok fiataljai ellen.

Mint ismert, a mindenkori 32 BL-résztvevő klub ifjúsági csapatai mellett az UEFA-koefficiens alapján az első 32 helyen rangsorolt ország ifjúsági bajnokai is lehetőséget kapnak. Az utanpotlassport.hu cikke szerint az NB I a kontinens 31. legerősebb bajnoksága, vagyis nagy valószínűséggel még belefér ebbe a csoportba. Már csak azért is, mert amelyik ország érintett a főtáblán, azt a sorban következő ország bajnokával helyettesítik, vagyis még a 40. hely környékéről is be lehet kerülni az elitsorozatba.Mint ismert, a mindenkori 32 BL-résztvevő klub ifjúsági csapatai mellett az UEFA-koefficiens alapján az első 32 helyen rangsorolt ország ifjúsági bajnokai is lehetőséget kapnak. Az utanpotlassport.hu cikke szerint az NB I a kontinens 31. legerősebb bajnoksága, vagyis nagy valószínűséggel még belefér ebbe a csoportba. Már csak azért is, mert amelyik ország érintett a főtáblán, azt a sorban következő ország bajnokával helyettesítik, vagyis még a 40. hely környékéről is be lehet kerülni az elitsorozatba.

Továbbra is U19-es csapatokról van szó, ami esetünkben azért érdekes, mert itthon ennek a korosztálynak nem írtak ki bajnokságot, csak U16-ban, U17-ben, U18-ban és U21-ben küzdenek meg.

Az MLSZ sajtóosztálya elmondta, értelemszerűen az U18-as korosztály magyar bajnoka vehet részt jövő ősztől a sorozatban, de természetesen azok a játékosok is nevezhetőek lesznek, akik feljebb játszanak, de koruk alapján még U19-esek. Ezen kívül az UEFA engedélyezi három U20-as labdarúgó nevezését is a bő, negyvenes keretbe.

Ha most érne véget a bajnokság, akkor az MTK Budapest korosztályos csapata képviselhetné hazánkat a sorozatban, de még a szombathelyi Illés Akadémia is reális eséllyel pályázik, hiszen mindössze két pont a hátránya az éllovas mögött. Mivel a szezon még a felénél sem tart, jelentős hátránya ellenére jobb tavaszi teljesítménnyel a DVSC, a Ferencváros, az UTE vagy a Puskás Akadémia is befutó lehet.

Legfrissebb hírek

Umathum Ádám: Nagyon értékes győzelmet arattunk

Bajnokok Ligája
2025.11.28. 12:37

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Mondovics Kevin: A saját futballunkat játszva továbbjuthatunk

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 10:44

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Bozó volt a hős, a Puskás Akadémia tizenegyesekkel búcsúztatta a Brann Bergent az Ifjúsági Ligában

Minden más foci
2025.11.05. 18:35

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

Ifi BL: Fenyő Noah betalált, de a Frankfurt elbukott a kilencgólos meccsen

Légiósok
2025.10.22. 16:11

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik