BL: Szép az ilyen győzelem - Laurent Blanc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.22. 09:57
Nehezen, Edinson Cavani 87. percben szerzett góljával gyűrte le a PSG Cipruson az APOEL-t a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A párizsi vendégeket edző Laurent Blanc-nak az ilyen győzelem kimondottan kedvére való.
„Szép az ilyen győzelem, amikor a végén dől el a meccs – mondta Blanc. – Erős ellenféllel találtuk szembe magunkat, várható volt, hogy szívósan küzd, mi pedig nehezen törjük át a védekezését, alakítjuk kedvünkre a játékot. De soha nem adtuk fel a reményt, hogy sikerül győznünk. És ahogy Edi gólja is mutatja, ő sem adta fel. Alakulhatott volna máshogy is a mérkőzés, már előbb bebiztosíthattuk volna a győzelmünket, de maradhatott volna a döntetlen is. Viszont élni tudtunk a lehetőséggel, amelyben végig bíztunk, ezúttal ez jelentette a különbséget, ennek köszönhetően győztünk. Valóban nehezen jött össze, de megérdemelten jutottunk a három ponthoz, mert nem lett volna logikus, hogy ne mi nyerjünk.”
Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
3 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16