BL: végleges a döntés, a Legia nem szerepelhet a főtáblán

2014.08.18. 17:59
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete alapján a skót Celtic labdarúgócsapata szerepelhet a Bajnokok Ligája főtábláján – a testület elutasította hétfői ülésén a lengyel Legia Warszawa fellebbezését.

Az UEFA előbb első-, majd másodfokon is 3–0-val a Celticnek írta jóvá a pályán a Legia által simán megnyert második mérkőzést, mivel a lengyel csapat eltiltása ellenére, jogosulatlanul pályára küldte Bartosz Bereszynskit. A pályán a Legia 4–1, 2–0-ra győzött, a döntés után 4–1, 0–3-ra változott az eredmény, a Celtic a BL-be, a Legia pedig az El-be került.Az UEFA előbb első-, majd másodfokon is 3–0-val a Celticnek írta jóvá a pályán a Legia által simán megnyert második mérkőzést, mivel a lengyel csapat eltiltása ellenére, jogosulatlanul pályára küldte Bartosz Bereszynskit. A pályán a Legia 4–1, 2–0-ra győzött, a döntés után 4–1, 0–3-ra változott az eredmény, a Celtic a BL-be, a Legia pedig az El-be került.

A Legia nem nevezte Bereszynskit az előző selejtezőkörre a St. Patrick's Athletic ellen, és abban a hitben volt, hogy ezen a két mérkőzésen, illetve a Celtic elleni első találkozón letöltötte a 2013–14-es szezonból magával hozott eltiltását. Az eltiltás letöltéséhez azonban nevezni kellett volna a játékost a keretbe már a St. Patrick's ellen is, a lengyelek egyértelműen megszegték a versenyszabályzatot. Az UEFA BL-szabályzatának 18.01-es pontja a következőképpen szól: „Egy UEFA-küzdelemsorozatban való szerepeltetéshez egy játékost megszabott határidőn belül regisztrálni kell az UEFA-nál, a megfelelő kikötések betartásával. Kizárólag nevezett játékosok tölthetnek le eltiltást.

Az UEFA döntését a Legia a CAS-nál is megfellebbezte, többek között a debreceni Máté Péter példájával érvelve, aki regisztráció nélkül (ám nem eltiltottként) lépett pályára 2010-ben a Liteksz Lovecs elleni El-selejtezőn. A magyar csapat ekkor csak pénzbírságban részesült. Az UEFA eltiltott futballista pályára küldése esetén korábban is konzekvensen döntött, rendre 3–0-val a vétlen fél javára írta jóvá a mérkőzéseket – most is ez történt. A CAS elutasította a Legia fellebbezését, ezzel a varsóiak elveszítették reményüket a BL-főtáblára.

A CAS-nál az ügy tovább folytatódik, a Legia ugyanis kéri, hogy a Bereszynskivel kapcsolatos szankciókat és a klubra kiszabott mellékbüntetést töröljék, illetve az UEFA fizessen kompenzációt a lengyel csapatnak.

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát

Bajnokok Ligája
2026.03.25. 22:47

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Műtét vár Kasper Schmeichelre, kihagyja a világbajnokságot

Minden más foci
2026.03.18. 17:15

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48
Ezek is érdekelhetik