BL: „A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik”

2014.07.14. 17:08
A magyar bajnok DVSC-Teva elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Cliftonville menedzsere, Tommy Breslin nem túlzottan ismeri a debreceni csapatot, ám úgy véli, a magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik.

A helyi sajtó találgatása szerint az északírek kapcsán a legfőbb kérdés, hogy hogyan tudják megoldani Liam Boyce pótlását, aki a legutóbbi szezonban 31 bajnokin 19 góllal és kilenc gólpasszal segítette a csapatot. A skót Ross Countyhoz távozó csatárt Stephen Garrett pótolhatja. A mögöttünk hagyott idényben több sérüléssel is bajlódó támadó 17 meccsen csak két gólig jutott.

„Hogyan helyettesítjük Boyce-t? Nem tudom. Különleges játékos – mondta Breslin. – De itt van nekünk Garrett, aki a legutóbbi évadban nem játszott sokat, ám újra egészséges, míg a tartalékcsapatból fiatal játékosok kerültek fel a keretbe.”

Az 53 éves szakember hozzátette, több videofelvételt is megnézett a debreceniekről, de azt nem állítaná, hogy megismerte a magyar bajnokot.

„Szép eredményeket értek el az európai kupaporondon. A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik, így mindent meg kell tennünk, ha tovább szeretnénk jutni” – vélekedett Breslin.

A Cliftonville a 2013–2014-es szezonban a BL második selejtezőkörében 5–0-s összesítéssel maradt alul a Celtickel szemben. A Loki keddi ellenfele legutóbb a 2010–2011-es idényben nyert párharcot a nemzetközi színtéren – akkor a horvát HNK Cibaliát búcsúztatta 1–0-s összesítéssel az Európa-ligából.

A Cliftonville–DVSC-Teva mérkőzés kedden 20.45 órakor kezdődik. A visszavágóra a jövő héten kerül sor Debrecenben.

Legfrissebb hírek

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
16 órája

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:02

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54
Ezek is érdekelhetik