BL: Alex Ferguson örömmel elevenítette fel a '99-es döntőt

2014.03.31. 20:27
Ha Bajnokok Ligája és Bayern München–Manchester United párosítás, akkor az emberben óhatatlanul felrémlik az 1999-es finálé. Kevéssé meglepő módon az elitsorozat negyeddöntőjének egyik kulcspárosításával kapcsolatban a „vörös ördögök” korábbi menedzserét, Sir Alex Fergusont is megszólaltatták, érhetően kellemes emlékeket felidézve a 15 évvel ezelőtti fináléról.

A két csapat kilenc alkalommal csapott össze egymással eddig a Bajnokok Ligájában, de az 1999-es döntő drámaiságához nem csak ebben a párharcban nehéz hasonlót találni. Mint ismert, a bajorok egy korai Basler-szabadrúgással egészen a ráadásig vezettek, de a 91. percben Sheringham, két minutummal később pedig Solskjaer is betalált, így a „vörös ördögök” örülhettek. Ferguson 27 éves manchesteri időszaka alatt csapataira mindig is jellemző volt „a soha fel nem adás” attitűdje, ennek legékesebb példája pedig kétségtelenül a barcelonai finálé volt.

„Nem lehet ennél jobban csinálni, mert nem volt visszakapaszkodási lehetőség – mondta a '99-es finálé hajrájáról Ferguson. – Ha elérsz valami különlegeset, és ennyire a végén dől el, az fantasztikus. Nem véletlenről volt szó, mert az a csapat annyi alkalommal megcsinálta ezt a szezon során. Elképesztő győzni akarás volt abban a csapatban. Nagyszerű volt a csapatszellem, nagyszerű volt az együttes karaktere, és megérdemelték a sikert, azért, mert nem adták fel, csinálták tovább a dolgukat.”

„A Unitednél töltött időm legnagyszerűbb momentumai közül sok fűződik ahhoz az utolsó negyedórához. 1–0-s vagy 2–1-es hátrányban nincs értelme konzervatívnak lenne, és az alapjátékodat játszani, mert az nem működött 75 percen keresztül. Úgyhogy kockáztatni kell, és további játékosokat feltolni a csatársorba. Mi ezt tettük meg a Bayern München ellen Solskjear, Cole és Sheringham esetében.”

Legfrissebb hírek

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23