Ez nem Spárta, de 300 lett a vége: ismét becsődölt a Man. United

Vágólapra másolva!
2014.02.25. 20:42
null
Jogos az öröm, először nyert görög csapat az MU ellen (Fotók: Reuters)
A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében az Olympiakosz hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Manchester United csapatát. Az angolok végig gyengébben játszottak, Domínguez és Campbell góljával megérdemelten nyert a hazai gárda.

Elég gyengén szerepel a Manchester United ebben a szezonban. Az MU hazája bajnokságában 11 ponttal van lemaradva a negyedik, még BL-indulást érő helyen álló Liverpooltól, így szinte biztos, hogy csak akkor indulhat a következő szezonban a legrangosabb európai kupában, ha az idén megnyeri a sorozatot.

A cél elérése érdekében ehhez első körben, a nyolcaddöntőben az Olympiakoszt kellene búcsúztatniuk Rooneyéknak. Ez viszont most már nem egyszerű feladat.

Semmi extrát nem mutatott az angol csapat az első félidőben. Sőt! A 9. percben Domínguez totyogta el nagy helyzetét, pontosabban addig várt a lövéssel, amíg Vidics becsúszva szerelt.

Nem volt túl eseménydús az első játékrész, alig volt helyzet mindkét oldalon, a 38. percben aztán megtört a jég. Igaz, ehhez némi szerencse meg egy fantasztikus technikai megoldás kellett. Maniatisz nagyon gyatrán lőtt kapura, ahhoz képest, hogy még át is vehette a labdát, de pont így lett jó Domíngueznek, aki gyönyörűen pörgetett bele a labdába, ami a kapus mozgásával ellentétes irányban, a kapu jobb oldalába vágódott. Amolyan jégkorongos megoldás volt – „beletette az ütőjét a korongba”. 1–0

Az MU még sohasem kapott ki görög csapattól – nyolc győzelem, két döntetlen volt a „vörös ördögök” mérlege a találkozó előtt. Most azonban nem volt átütőerő a csapat játékában. A középpálya nagyon gyengén teljesített, a két csatárt alig tudták megjátszani, de elöl Rooney és Van Persie is mintha két külön meccset játszott volna.

Az első félidőben 6:2 volt a lövési arány. Az Olympiakosznak…

A második játékrészben is jobban játszottak a görögök, amit Megyeri Balázs a kispadról nézhetett végig. Az Olympiakosz aztán újabb gólt szerzett – nevezetesen a háromszázadikat a nemzetközi porondon. Méghozzá egy Arsenal-játékos szomorította az MU-t, Joel Campbell ugyanis az „ágyúsok” kölcsönfutballistájaként szerepel az Olympiakoszban. A 21 éves Costa Rica-i támadó mi mást tehetett volna, minthogy előbb Carricknek adott kötényt, majd szenzációsan tekert ballal a kapu jobb oldalába. 2–0

A manchesteri katasztrofális játék pedig folytatódott. A görög csapat játékosai minden különösebb nehézségek nélkül játszották át a középpályát, az MU meg hiába próbált támadni, veszélyt nem alakított ki.

Persze egy manchesteri gól a hajrában mindent megváltoztatott volna, az MU-ban pedig azért olyan futballisták vannak, akik egy-két helyzetet össze tudnak hozni. Ez történt a 82. percben is, amikor Smalling beadása után Van Persie lépett ki ziccerben, de csúnyán a kapu fölé lőtt.

Az utolsó tíz percben nyomott a Manchester United, de ezt a csapatot mostanában még a szerencse sem segíti ki. Egyetlen labda sem pattant befelé, pedig most ez nagyon kellett volna Moyeséknek…

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLYMPIAKOSZ–MANCHESTER UNITED – PERCRŐL PERCRE!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
OLYMPIAKOSZ (görög)–MANCHESTER UNITED (angol) 2–0 (1–0)

Karaiszkakisz-stadion, 30 000 néző. V: Rocchi (olasz)
OLYMPIAKOSZ: Roberto – Leandro Salino, Holebasz, Manolasz, Marcano – Maniatisz, N’Dinga – Campbell (Torrijos, 67.), Domínguez (Machado, 76.), Peréz (Váldez, 87.) – Olaitan. Vezetőedző: Míchel
MU: De Gea – Smalling, Ferdinand, Vidics, Evra – Cleverley (Kagava, 61.), Carrick – Valencia (Welbeck, 60.), Rooney, Young – Van Persie. Menedzser: David Moyes
G: Domínguez (38.), J. Campbell (55.)

Legfrissebb hírek

Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs – jelenleg a két legrosszabb bennmaradó az El két döntőse!

Angol labdarúgás
7 órája

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
2025.05.08. 14:43

Elsőként Keszthelyi Rita csapata jutott be a döntőbe a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.02. 18:58

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

Két ponttal nyert Madridban, így négy meccsen továbbjutott az Olympiakosz az Euroligában

Kosárlabda
2025.05.01. 23:12

Amorim: Mindenki a Manchester Unitedben akar játszani

Angol labdarúgás
2025.04.26. 11:07
Ezek is érdekelhetik