BL: a Bayern 90 ezer euróval beszáll a drukkerek jegyárába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.09. 17:16
null
A Bayern-szurkolók minden mérkőzésre elkísérik csapatukat (Fotó: Reuters)
Igen nagyvonalú döntést hozott a Bayern München futballcsapatának vezérkara, ugyanis összesen majdnem 90 ezer euróval beszáll a szurkolóinak jegyárába, az Arsenal elleni idegenbeli BL-mérkőzésre.

 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzésén a Bayern München az Arsenal otthonában lép majd pályára, a február 19-i találkozóra 2974 jegyet kapott a bajor klub. Ezeket darabonként 75 euróért vehetnék meg a Bayern-szurkolók, ám a müncheni vezetők jóvoltából csak 45 eurót kell fizetniük. Ezzel mintegy köszönetet szeretnének mondani a csapat híveinek az elmúlt években mutatott elkötelezettségükért.

„A Bayern a múltban és a mostani szezonban is nemcsak elképesztő teljesítményével és kiegyensúlyozottságával nyűgözte le az európai futball világát, hanem híveinek fantasztikus, hangos szurkolásával is – áll a hivatalos közleményben. – A tavalyi Bajnokok Ligája-döntőt és az Európai Szuperkupát sokáig nem feledjük. Külön kiemeljük, hogy a szépszámú Bayern-tábor nemcsak a nagy mérkőzésekre kíséri el a csapatot, hanem az összes idegenbeli meccsre. Ez nagyon sok találkozót jelent, ami igencsak megterhelő a pénztárcájuk számára. Ezért úgy döntöttünk, hogy az Arsenal elleni idegenbeli összecsapásra szóló jegyeket olcsóbban adjuk, összesen közel 90 ezer euróval. Ez azt jelenti, hogy minden Bayern-drukker, aki belépőt vesz a február 19-i londoni mérkőzésre, csak 45 eurót fizet az eredetileg megszabott 75 euró helyett. Ez egy kis köszönetnyilvánítás a szurkolóink felé a 2013-as évben mutatott nagyszerű támogatásukért.”

Az Arsenal magas jegyárai ellen az utóbbi években többször tüntettek már, a hazai és a vendégszurkolók is. A londoni klub vezetői emiatt nem nagyon izgatják magukat, decemberben bejelentették, hogy a következő idényben három százalékkal megemelik a jegyek árát, összhangban az inflációval.

A helyi futballszurkolók szövetsége üdvözölte a Bayern-vezérkar lépését – kiemelve, hogy a BL-címvédőnél az eredeti áron is könnyedén eladhatták volna a számukra fenntartott belépőket –, egyben hasonló cselekedetre buzdította az angol klubokat is.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
14 órája

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08
Ezek is érdekelhetik