BL: a Napoli zárt kapuk mögött fogadja az Arsenalt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.07. 11:47
Olaszországból származó sajtóértesülések szerint a Napoli szurkolói megdobálták az Olympique Marseille csapatbuszát a két együttes szerdai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzését követően, amelynek következtében még az sem elképzelhetetlen, hogy a nápolyi egylet zárt kapuk mögött lesz kénytelen fogadni az Arsenalt a csoportkör utolsó fordulójában.

A Napoli vezetői és drukkerei azért tarthatnak joggal a zárt kapus büntetéstől, mert az európai szövetség (UEFA) korábban már figyelmeztette az olaszokat, hogy ha a fanatikusok ismételten szabálysértést követnek el, akkor súlyosabb szankciókra számíthatnak, mint sem egy írásbeli figyelmeztetésre.

Az olasz szurkolók pedig tegnap, az Olympique Marseille ellen 3–2-re megnyert találkozót megelőzően megdobálták a francia együttes csapatbuszát, amelynek egyik ablakát be is törték.

A döntés az UEFA kezében van, és még az is előfordulhat, hogy a december 11-én esedékes Napoli–Arsenal meccset üres lelátók előtt rendezik meg.

Rafael Benítez, a nápolyiak vezetőedzője egyébként boldogan nyilatkozott az OM elleni győzelem után.

„Kilenc pontunk van négy meccset követően, ami nagyon pozitív, az edző elégedett lehet. Végezhettük volna jobban is a dolgunkat, de a harmadik gólunk után könnyen megszerezhettük volna a negyediket is” – mondta Benítez.

„Ha nem kapunk ki Dortmundban, akkor továbbjutunk ebből a nagyon nehéz csoportból. Az Arsenal még kicsit megkavarhatja a dolgokat, de nekünk nyernünk kell, és akkor saját kezünkben marad a sorsunk. Az ugyanakkor furcsa, hogy más csapat kilenc ponttal továbblép, mi viszont lehet, hogy tizenkettővel is kiesünk” – elmélkedett a spanyol szakember, aki szerint csapata védelemének még időre van szüksége, hogy kifogástalanul funkcionáljon.

Érdekesség, hogy ha a nápolyiak a következő fordulóban nem kapnak ki Dortmundban, míg az Arsenal legyőzi otthon a Marseille-t, akkor a tavalyi döntős BVB búcsúzik a további küzdelmektől.

EMLÉKEZTETŐ
F-CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Arsenal (angol) 0–1
Dortmund, BVB-stadion, 65 829 néző. Vezette: Kuipers (holland)
Gólszerző: Ramsey (62.)

Napoli (olasz)–Olympique Marseille (francia) 3–2
Nápoly, San Paolo, 39 148 néző. Vezette: Karaszjov (orosz)
Gólszerző: Gökhan Inler (22.), Higuaín (24., 75.), ill. A. Ayew (10.), Thauvin (64.)

F-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Arsenal 4 3 1 6– 3 +3 9
2. Napoli 4 3 1 7– 6 +1 9
3. Borussia Dortmund 4 2 2 6– 4 +2 6
4. Olympique Marseille 4 4 4–10 –6 0
Legfrissebb hírek

Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára

Angol labdarúgás
52 perce

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40
Ezek is érdekelhetik