Agüero bombaformában, duplája City-sikert ért Moszkvában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 17:54
null
Agüero duplájával nyert a Manchester City (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában a Manchester City Sergio Agüero duplájával fordított és nyert a CSZKA Moszkva vendégeként a D-csoportban.

 

Mindkét együttes legyőzte a Plzent, de kikapott a Bayern Münchentől az első két fordulóban, így a kérdés az volt, melyik csapat kerül lépéshátrányba a továbbjutásért zajló küzdelemben. A vendégek alaposan bekezdtek, és már az első percekben fölénybe kerültek, de sem Agüero fejese, sem Kolarov távoli lövése nem találta el a kaput.

Az angolok főleg Zabaleta jobb oldali beadásával próbálkoztak, de ha el is szállt a labda Agüeróig vagy Negredóig, a támadók nem tudták befejezni az akciókat. A kontrákkal operáló moszkvaiak a 32. percben némileg váratlanul megszerezték a vezetést, Honda csúsztatása után Tosics emelte át Hartot (1–0).

Sokáig nem örülhettek azonban a hazaiak, alig két perccel később egyenlítettek a manchesteriek: David Silva passza után a labda Agüero elé keveredett, ő pedig a bal alsóba lőtt (1–1).

A gyors gólváltás után hosszabb eseménytelen időszak következett, amelyet egy újabb vendégtalálat követett, Negredo parádés passzát Agüero fejelte a bal alsóba (1–2), ezzel egyrészt legutóbbi hat mérkőzésén már nyolc találatnál járt, másrészt négy nap alatt letudta a PL és BL fejes gól nélküli sorozatát.

Nem mellesleg a manchesteri csapat ezzel a 22. BL-gólját szerezte meg, érdekesség, hogy ebből egyet sem angol játékos ért el!

A játékrész utolsó percében David Silva szabadrúgását hárította Akinfejev, majd a fordulás után Negredo kézzel talált a hálóba, mielőtt Touré fejesénél is résen volt az orosz kapus.

A 66. percben Agüero közbeszúrása után David Silva nem került ziccerbe, majd Touré léc alá tartó szabadrúgását Akinfejev ütötte szögletre. Az oroszok Tosics távoli lövésével veszélyeztettek, és Musa révén a hálóba is betaláltak, de előtte már szabálytalankodtak Touréval szemben, így kifelé járt szabadrúgás.

A vendégeknél a beálló Dzeko szerezhetett volna rövid idő alatt kétszer is gólt, de egyik alkalommal sem talált a kapu bal oldalába, ez pedig kis híján megbosszulta magát: Honda került ziccerbe a 93. percben, ám hét méterről Hartba lőtt, így a vendégek megszerezték mindhárom pontot.

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
CSZKA Moszkva (orosz)–Manchester City (angol) 1–2
(Tosics 32., ill. Agüero 34., 42.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 2 2 0 0 6–1 +5 6
2. Manchester City 3 2 0 1 6–4 +2 6
3. CSZKA Moszkva 3 1 0 2 4–7 –3 3
4. Viktoria Plzen 2 0 0 2 2–6 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik